Jelentkezőket toboroz a Honvédség a Lynx, azaz Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba. A részletekről Vincze Zoltán százados, a salgótarjáni hadkiegészítő és toborzó iroda beosztott tisztje beszélt portálunknak.
Ismertetése szerint a világ egyik legmodernebb harcjárművének kezelésére most kiemelt illetményért jelentkezhetnek a fiatalok a Magyar Honvédség kötelékébe.
A szeptember 11-én induló 8 hetes kiképzést a hódmezővásárhelyi Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárnál kell teljesíteni. Ezen időszakban csak hétvégente lehet hazajárni. Az alapkiképzés során a résztvevők megismerik többek között a katonai élet szabályait, a terep jellemzőit, harcászati ismereteket sajátíthatnak el, valamint a rendszeresített egyéni fegyverek kezelését is megtanulják – sorolta Vincze Zoltán.
A programba az jelentkezhet, aki 18. életévét betöltötte, cselekvőképes, büntetlen előéletű, rendelkezik magyar állampolgársággal, és megvan a minimum 8 általános iskolai végzettsége. A jogosítvány (B/C/D kategóriás) természetesen előnyt jelent, de nem feltétel. Vincze Zoltán aláhúzta: a szolgálatból eredő fizikai követelmények, kiképzések, a modern haditechnikai eszközök kezeléséből adódó felelősség anyagi elismerését fejezi ki a bruttó 737 ezer forintos alapilletmény.
A programra jelentkezni lehet országszerte, bármelyik toborzóirodában vagy a Magyar Honvédség karrieroldalán, az iranyasereg.hu oldalon. Nógrád vármegyén belül Salgótarjánban, a Bartók Béla Út 10. szám alatti ügyfélszolgálaton lehet személyesen érdeklődni, de munkaidőben telefonon is rendelkezésre állnak az iroda kollégái a 06 32 416-622-es számon, illetve a nograd.toborzo@mil.hu e-mail címen is.