Négy hónapra bezár a Magyar Nemzeti Múzeum tagintézményeként működő szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum – olvasható az intézmény közösségi oldalán.
Mint azt a bejegyzésben ismertették, a Magyar Nemzeti Múzeum sokszorosára növekedett rezsiköltsége, valamint a kormányhatározatban előírt 25 százalékos energiamegtakarítás miatt november elsejétől várhatóan 2023. február 28-ig zárva tart a szécsényi múzeum. Az intézmény munkatársai ez idő alatt főként a múzeum új raktárbázisának berendezésén fognak dolgozni, illetve otthoni munkavégzésben tevékenykednek – fejtették ki.
Ahogy arról korábban portálunk is beszámolt, L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója még szeptember közepén beszélt arról a Hír TV egyik műsorában, hogy a fűtési szezonra érdemes lenne bezárni azokat a tagintézményeket, melyeknél az évi látogatószám nem éri el az ötezer főt, illetve, amelyeknek a téli hónapokban gyakorlatilag nincs látogatottságuk.
Néhány héttel ezelőtt a Magyar Nemzeti Múzeum megerősítette azt a sajtóértesülést, mely szerint néhány múzeum kivételével valóban bezárják a vidéki tagintézményeket, ám ekkor konkrét múzeumokat még nem említettek. Nógrád megyében a szécsényi mellett a balassagyarmati Palóc Múzeum is a Magyar Nemzeti Múzeum tagintézményeként működik, ennek bezárásáról egyelőre nem érkezett hír.