Munkatársaira is számít a Zenthe Ferenc Színház megbízott igazgatója, Susán Ferenc – derül ki a salgótarjáni teátrum közleményéből.
Ahogy arról portálunk is beszámolt, a színház korábbi igazgatója, Simon Lajos június 30-ával elbúcsúzott a teátrumtól, az új igazgató megválasztásáig, vagyis év végéig pedig Susán Ferenc produkciós igazgatót bízta meg a színház vezetésével Salgótarján közgyűlése.
A teátrum hétfői közleményében azt írták: Susán Ferenc – aki egyben a korábbi direktor általános helyettese is volt – minden információval rendelkezik ahhoz, hogy az átmeneti időszakban vezesse a Zenthe Ferenc Színházat. Elévülhetetlen érdemei vannak Nógrád vármegye első professzionális színi társulatának megalapításában, amelyért évtizedeken át dolgozott, többedmagával – hangsúlyozták.
Mint kifejtették, a megbízott igazgató a jelenlegi helyzetben sem egymaga kívánja intézni a napi teendőket, a csapatból egyaránt számít a gazdasági igazgató, a művészeti vezető és a művészeti stáb, az értékesítés, a műszaki-technikai csapat és nem utolsósorban a színművészek összpontosított munkájára. Susán Ferenc elmondása szerint a tulajdonos, a színházat az állammal közösen működtető önkormányzat jelentős segítséget adott a váltás utáni munkához.
Susán Ferenc kiemelte: támaszkodik a gazdasági igazgató, Cene Katalin és minden munkatárs segítségére. A legfontosabb feladatnak a színház megfontolt gazdálkodása mellett a megszokott színvonalú munka megtartását tartja, mennyiségben és minőségben egyaránt.
A közleményben hozzátették: a társulat – miközben nyáron több tájelőadást játszik országszerte – készül a július végén induló Zenthe Nyár szabadtéri színházi fesztiválra, illetve hamarosan meghirdeti a 2023/2024-es évadra szóló felnőtt, ifjúsági, diák- és gyermekbérleteit is.