Jelentős mérföldkőhöz érkezett a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum, melynek péntek délelőtt nyílt meg új, a salgótarjáni iparvidék történetét bemutató állandó kiállítása.
Az ünnepélyes megnyitót a jogelőd szervezetével együtt immár 132 éves múltra visszatekintő Salgótarjáni Bányász-Kohász Dalkör nyitotta meg, majd Shah Gabriella múzeumigazgató köszöntötte a megjelenteket. Mint fogalmazott, „A nógrádi emberek az évszázadok sodrában – A salgótarjáni iparvidék története” című tárlat megnyitása nem csak a múzeum, de a város számára is mérföldkő, hiszen ez egyben egy viszonyítása pont is, hogy hol tart ma a település, illetve milyen szemlélettel látjuk.
Háláját fejezte ki a Magyar Géniusz Programnak, mely 100 millió forintos támogatásának köszönhetően egy időtálló és hiteles kiállítást hozhattak létre, mely a salgótarjániaknak és az ide érkezőknek készült. Ez a kiállítás Salgótarjánról és az iparvidékről, a salgótarjáni emberekről, mindannyiunkról szól, így a városvezetőkről, gyári munkásokról, tinédzserekről, vagy épp az első fotográfusról, aki végigfotózta Salgótarjánt – fejtette ki a múzeumigazgató.
„Minden alkalommal, amikor Salgótarjánról van szó, az innen elszármazottakat ünnepeljük. Javaslom, hogy ma ünnepeljük a Salgótarjánban itt maradtakat, az ide visszatérteket, a messziről a városba érkezetteket és itt letelepedetteket, hogy valóban magunkénak érezhessük ezt a kiállítást” – fogalmazott Shah Gabriella.
Fontos szerepe van a múzeumoknak az értékmegőrzésben
Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára beszédében Mikszáth Kálmánt idézte, aki szerint „hogy egy ember nekiálljon egy kis várost naggyá tenni, ahhoz nem elég az eszköz, mely rendelkezésére áll, mert ezzel az eszközzel bánni kell tudni”. Vincze Máté úgy véli, ilyen eszköz az emlékezés is: Salgótarján közössége számára fontos a település gyökereinek feltárása és bemutatása, ennek a folyamatnak pedig minden településen katalizátora a helyi múzeum. Ez őrzi ugyanis a helyi identitás kegytárgyait és biztosítja azt, hogy az utánunk következő generációk is emlékezzenek arra a kulturális örökségre, amit az elődeink építettek fel – mondta.
Arról is beszélt, hogy a város megszenvedte a 20. század viszontagságait. Mint felidézte, a trianoni békeszerződés után Salgótarján az ország szélére került, ám ez nem jelentett visszaesést, köszönhetően a város első polgármestere, Förster Kálmán áldásos tevékenységének, aki megérdemli, hogy a kiállítás külön megemlékezik róla – mondta.
Kiemelte: a történeti tudat a lokálpatriotizmus szerves része, meg kell vizsgálni a múlt örökségét, és meg kell határoznunk a viszonyunkat is hozzá. Minden utánunk jövő nemzedéknek el kell mondanunk, hogy mikor és hogyan lett ilyen a szülővárosa, amelyben él, és amelyet ezáltal magáénak is érez – ez a kiállítás ezt a célt szolgálja – mondta Vincze Máté.
Végh Katalin, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének ügyvezető titkára, a Magyar Géniusz Program vezetője kifejtette: a Géniusz Program üzenete, hogy a vidéki muzeológia érték – ezt hangsúlyozzák minden alkalommal, amikor ilyen nagyszerű kiállításokat és programokat nyitnak meg. A vidéki múzeumok őrzik a sokmilliós múzeumi műtárgyállomány jelentős részét, mely lényegében kulturális örökségünk megfogható lenyomata. Salgótarjánban is több százezer műtárgyat gondoznak, átörökítve a következő generációknak, ez pedig rendkívül felelősségteljes feladat, ugyanis az ő kezükben van utódaink nemzeti identitásának tárgyakban megnyilvánuló alapja – húzta alá Végh Katalin.
Végh Katalin ismertetése szerint egy országos vándortárlat is létrejött, mely 155 ezer főt vonzott, és a magyar muzeológia történetének egyik legjelentősebb kiállítás-vándoroltatása volt. Tagjaiktól azt kérték, adjanak olyan tárgyakat, melyek a hely szellemét idézik meg – a Dornyay Béla Múzeum egy Salgótarjánban gyártott likőrös palackot, illetve annak eredeti tervrajzát és az 1956. december 8-i salgótarjáni sortűzben elhunyt Bátfai József átlőtt ingét ajánlotta fel.
„Ha most, a program végén meg kellene fogalmaznom, hogy mitől volt példaértékű a Géniusz Program, a kárpát-medencei muzeológia közösségé formálását, ezzel egyidejűleg a helyben való hasznosulást jelenti, amit rendkívül fontosnak tartok” – emelte ki a program vezetője, egyben hozzátette: egységesen, közös célok és kampány mentén most először kapaszkodott össze a magyar vidéki muzeológiai a Kárpát-hazában, a programnak köszönhetően pedig Salgótarján története is látványosan tárulhat fel a közönség előtt.
Természet és ipar találkozása
Fekete Zsolt polgármester úgy szólt: a salgótarjániak jogos büszkeséggel tekinthetnek vissza elődeikre, akik szívós, nehéz munkával teremtettek várost ebből a településből, amely bő száz esztendeje még csak egy jelentéktelen falucska volt az ország térképén. Úgy véli, jelen tárlat révén azt a Salgótarjánt is láthatjuk, melyet a ma élők közül már csak kevesen ismerhettek, ezért mindannyiunk számára egy különleges időutazáshoz lehet hasonlatos ez a kiállítás.
Mint mondta, a múzeum elsődleges feladata a város kulturális és tudományos vérkeringésének fenntartása, az pedig különösen fontos, hogy nyitott legyen arra a városra, melyben működik. Ezért üdvözlendő ennek az új állandó kiállításnak a létrehozása, amely nem csak kapcsolódik a településfejlesztési célokhoz, hanem múzeumi eszközökkel hozzájárul a helyi identitástudat erősítéséhez is – fejtette ki.
„A tárlat közkinccsé teszi a városunkat körülölelő, páratlan természeti környezeti értékeinket, felhívja a figyelmet kulturális emlékeink védelmére és őrzésére, megismerteti elődeink, városalapítóink szociokulturális környezetét és életmódját. Mindezt egy hagyományokat megőrző, mégis újszerű és egyedi attrakció megteremtésével éri el” – magyarázta Fekete Zsolt.
A városvezető szerint, ahogy ez a kiállítás, úgy az ehhez kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozások is alkalmasak arra, hogy átadják az évszázadok üzenetét. Hozzáfűzte: a múzeum a múltban és a jelenben, és remélhetőleg a jövőben is partnerként számíthat az önkormányzatra, úgy is, mint a vármegyei hatókörű városi múzeum fenntartója.
A tárlatot Fodor Miklós Zoltán történész muzeológus, a múzeum igazgatóhelyettese nyitotta meg, aki többek között ismertette: a salgótarjáni iparvidék alatt a Salgótarjáni járás nyugati kétharmadát, illetve a Bátonyterenyei járást értjük, tehát azt a területet, ahol bányászati tevékenység folyt, és amelynek központja Salgótarján lett. Emlékeztetett: Dornyay Béla 1929-ben a Karancs-Medves-vidék kalauzában arról írt, van Salgótarjánnak két nevezetessége, amit valóban érdemes megtekinteni: az egyik a kőszénbánya és az ipari nagyvállalatok, a másik pedig városunk gyönyörűséges környéke. E gondolat mentén haladva a kiállítás is a természetből indul, majd a végén ide is tér vissza – magyarázta.
A tárlat 14 fejezeten keresztül mutatja be tehát a salgótarjáni iparvidék, illetve az itt élők és itt letelepülők munkájának eredményét. Mint Fodor Miklós Zoltán is elmondta, az 1848-ban indult bányászati tevékenység magával hozta az ipari átalakulást, az iparosodás révén pedig a bevándorlás is elindult, valamint kialakultak a kolóniák.
Az 1960-as, 1970-es években újabb jelentős átalakuláson esett át Salgótarján, ekkor országos szinten is egyedülálló módon, egyedi tervek alapján újult meg a városközpont. A rendszerváltás már kevésbé fényes időszaka a megyeszékhelynek, ekkor ugyanis a gyárak megszűnésével a népesség is csökkenésnek indult – a tárlat innen, végszóként tér vissza a természetbe, mely a turizmus révén sokak szerint Salgótarján kitörési pontja lehet – fejtette ki Fodor Miklós Zoltán.
A kiállításmegnyitó végül a tárlat bemutatásával zárult, a kiállításon Balogh Zoltán történész muzeológus és Szolnoki Tamás régész muzeológus vezette végig a közönséget.