Először vizsgáztatnak az új típusú szakképzési jegyzék szerinti szakmákban a technikumok és szakképző iskolák. A Nógrád Megyei Szakképzési Centrum Stromfeld Aurél Technikum oktatótermeiben kedden a CNC-programozók adtak számot a felkészültségükről – közölte a szakképzési centrum.
A portálunkhoz eljuttatott közlemény szerint a sikeres interaktív írásbeli vizsga után a gyakorlati vizsga részeként projektfeladatokat kellett megoldaniuk a diákoknak, akik a CNC eszterga- és marógépen, CAD-CAM program használatával összetartozó alkatrészeket készítettek– közölte Máté Gábor.
A Stromfeld Aurél Technikum szakmai igazgatóhelyettese elmondta: nappali tagozaton négyéves, esti oktatásban hároméves a CNC-programozó képzés. Ugyanakkor mivel ennek a csoportnak a tagjai már rendelkeztek gépi forgácsoló szakmával, nagyon sok tantárgyat és feladatot be tudtak számítani a tanulmányi és vizsgakötelezettségeikbe, így a képzésük egy évre rövidült – magyarázta Máté Gábor.
A nyolc órás projektvizsgán – mely Varga Mihály vizsgafelügyelő irányítása alatt zajlott – Katona József és Borda Tiborné gépészmérnökök látták el a mérési és értékelési feladatokat a vizsgabizottsági tagok közreműködésével. A sikeres vizsgázók piacképes, CNC-programozó szakmai bizonyítványt szereztek – hangsúlyozták a közleményben.