Kreicsi Bálintot, a Hajrá, Salgótarján! Egyesület színeiben induló polgármesterjelöltet támogatja a Fidesz és a KDNP is – jelentette be hivatalosan is szerdai sajtótájékoztatóján a jelölt és Becsó Zsolt országgyűlési képviselő; Skuczi Nándor, a vármegyei közgyűlés elnöke, Fenyvesi Gábor, a Fidesz, továbbá Szabó Csaba, a KDNP városi elnökei jelenlétében.
A kormánypártok által támogatott polgármesterjelölt arról beszélt: úgy érzi, hogy Salgótarján szülöttjeként nincs egyedül azzal a gondolattal, hogy ez a város többet érdemel. Mint mondta, egy fejlődő, összetartó, élhető, új Salgótarjánt szeretne építeni az emberekkel közösen. Ehhez a gazdaság stabilizálása, majd megerősítése kulcsfontosságú – szerinte először a helyi vállalatokat kell segíteni, ezek után nyílhatnak meg új lehetőségek a befektetők részére. A turizmus fejlesztése elengedhetetlen, ugyanakkor a természeti értékek védelme sem szenvedhet csorbát. Fontos továbbá, az is hogy végre versenyképes béreket és juttatásokat adjanak a városban – sorolta Kreicsi Bálint.
Kifejtette továbbá: olyan várost szeretne építeni, ahol az oktatás, a sport, a kultúra, a minőségi szórakozás egyaránt kiemelt figyelmet kap. Ahol a közterek és a parkok megújulhatnak, rendezettek maradnak, ahol megnyugtató a közbiztonság, és ahol semmi sem lehet olyan fontos, mint a fiatalok itt maradása – ha tanulmányaik el is szólítják őket, ide vissza tudjanak térni, és itt alapítsanak családot szüleik, nagyszüleik segítéségével.
Mindemellett egy összetartó várost képzel el, ahol hatékonyan működik együtt a hatóság, a város és az ország vezetése, ahol a civil szervezetek szava épp olyan fontos, mint a gazdasági szereplőké. Ahol meghallgatják és segítik egymást a helyiek, ahol érzik az emberek, hogy az összefogás erejénél talán nincs is nagyobb dolog.
Látván Önöket, a szemükben gyúló szikrát, higgyék el nekem: együtt sikerülhet. Váltsuk hát valóra együtt ezt az álmot! – mondta Kreicsi Bálint, aki beszédét Petőfi Sándor szavaival zárta: “most, vagy soha!”
Becsó Zsolt: Salgótarján az utolsó pillanatban van, ideje új embert és új utat keresni
Becsó Zsolt úgy fogalmazott: Salgótarján fontos választás előtt áll. Bár vannak hangos, de komolyan számításba nem vehető kisebb földutak, gyakorlatilag csak két kikövezettebb út között dönthetnek az emberek. Az egyik a baloldalé, mely a hangzatos, de a szocialisták által teljesen kiüresített szlogenek, egyben a be nem váltott ígéretek útja. Utóbbiak közé tartozik a fizetős parkolás eltörlése, a már nem működő gyárak területének rendbetétele, a teljes víz- és csatornahálózat felújítása, a rendőri jelenlét növelése vagy egy bevásárlóközpont építése – mondta a Fidesz kelet-nógrádi választókerületi elnöke.
A honatya szerint ez egyben a kihagyott lehetőségek útja is, mivel szerinte olyan esélyeket kapott a kormánytól a város, melyekkel bűn volt nem élni. Becsó Zsolt hangsúlyozta: az elmúlt tíz év bebizonyította, hogy ez az út sehová sem vezet, ezen nincs értelme tovább menni.
Le lehet cserélni a régi kocsist egy másik régi kocsisra, át lehet ülni egy fiatalabb verdába, de csak az időnket pazaroljuk – fejtette ki, egyben kiemelte: Salgótarján az utolsó pillanatban van, ideje új embert és új utat keresni.
Becsó Zsolt szerint olyan vezetőre van szükség, aki elkötelezett lokálpatrióta, vállalkozóként már bizonyított és nem ismeretlen számára a munka fogalma, illetve, aki a civil világból érkezik, de büszkén felvállalja polgári elkötelezettségét. Ő pedig Kreicsi Bálint, a Fidesz-KDNP és a Hajrá, Salgótarján! Egyesület polgármesterjelöltje.
Biztos vagyok benne, hogy Kreicsi Bálint az itt lakó emberekkel közösen képes lesz egy új Salgótarjánt építeni – zárta.