A hagyományoknak megfelelően számos kitüntető címet és díjat adtak át a múlt szombaton, Karancslapujtőn megrendezett Nógrádi Vármegyenapon.
Nógrád Vármegye Díszpolgára lett Balla Mihály, a nyugat-nógrádi térség országgyűlési képviselője, aki 1998 óta képviseli a balassagyarmati központú választókerület lakóit a Fidesz-KDNP színeiben, 2022-ben pedig hetedszer is újraválasztották. Nógrád Vármegye Díszpolgára címet adományoztak Szabó Sándor főispánnak, a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal vezetőjének is, aki nem tudott részt venni a vármegyenapon, így ő egy másik vármegyei ünnepi közgyűlésen veszi át a kitüntető címet.
Karancslapujtőn ünnepeltek Nógrád vármegye települései – 3100.hu
Az összefogás és a helyi értékek megőrzésének fontosságát hangsúlyozták a 18. Nógrádi Vármegyenapon, melynek Karancslapujtő adott otthont múlt szombaton.
A szociális szféra Salkaházi Sára Díját a több évtizede a kelet-nógrádi intézményrendszerben dolgozó Hajasné Kun Erzsébet és Bagó István Pál, a Szécsényi „Derűs öregkorért” Alapítvány kuratóriumának elnöke vehették át. Az oktatási szakembereket elismerő Veres Pálné Díjat a Nógrád Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Pásztói Tagintézményének vezetője, Tőkeiné Kiss Marianna és a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium magyar-történelem szakos pedagógusa, Gyarmatiné Rostás Ida Mária érdemelte ki.
Az egészségügyben nyújtott kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Perliczi János Díjban részesült dr. Tandel Beáta, a balassagyarmati kórház sebész főorvosa, a Magyar Sebészeti Társaság tagja és dr. Szalkai Éva pásztói háziorvos, akihez több mint kétezer ellátott tartozik. A Nógrád Vármegyei Nemzetiségekért Díjat Oláh Nándorné, Karancsság polgármestere, valamint Brozsó Andrásné, Terény leköszönő polgármestere, Terény Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke kapta.
Nógrád Vármegye Sajtó Díját a balassagyarmati Megafon Rádió, a Nógrád Vármegye Gazdaságáért Díjat Adamek István balassagyarmati vállalkozó és a Silver 2009 Építő és Szolgáltató Kft. kapta. A kiemelkedő közbiztonsági tevékenységet elismerő Szondi György Díjat Seres Tibor nyugdíjba vonult katasztrófavédelmi igazgató és Vass Miklós, a vármegyei polgárőr szövetség elnöke vehette át.
A vármegye érdekében kifejtett kiemelkedő sportmunkájáért Bérczy Károly Díjat adományoztak dr. Korill Krisztinának, a Szerencsepatkó Lovas Egyesület alapítójának és elnökének, illetve a Karancslapujtői Községi Sportegyesületnek. A közéleti tevékenységet elismerő Szontágh Pál Díjat Styevó Gábor, Nézsa alpolgármestere és Gecse László, Mátraterenye első embere kapták.
Tizenkét személyt ismertek el Nógrád Vármegyéért Díjjal
A szombati ünnepi közgyűlésen a Nógrád Vármegyéért Díjakat is átadták, melyet a szűkebb régiónk fejlődéséhez valamilyen módon hozzájáruló egyének és közösségek kaphatnak meg. Nógrád Vármegyéért Díjat vehetett át Balla István, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége által díjazott bőrész-iparművész, a mohorai Tolnay Klári Emlékház alapítója; Barsi Balázs Széchenyi-díjas ferences szerzetes, pap, hitszónok, teológiai tanár; valamint Dudás Vilmos, Patvarc korábbi alpolgármestere, aki 2006-tól három cikluson keresztül a Nógrád Megyei Közgyűlés tagja volt.
Nógrád Vármegyéért Díjat érdemelt ki Bózvári József, a Nógrád Vármegyei Mérnöki Kamara elnöke; Kantár Norbert, Ludányhalászi és a hozzá tartozó települések plébániai kormányzója; Márkus Pál, a Magyar Mérnöki Kamara Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozatának alelnöke, illetve Géczi Miklós Lászlóné, a Szurdokpüspöki Tiszta Életéért Egyesület alapító tagja és elnöke, Szurdokpüspöki egykori polgármestere, illetve önkormányzati képviselője.
Szintén Nógrád Vármegyéért díjat vehetett át Molek Csaba Pro Arte díjas fotóművész; Schoblocher István, Jobbágyi leköszönő polgármestere, a Nógrád Vármegyei Labdarúgó Játékvezetők Egyesületének elnöke; dr. Szoó Julianna Marcella reumatológus szakorvos; Varga András, a Salgótarjáni Főplébánia plébánosa, valamint Molnár Ferenc, aki ötödik ciklusát kezdi Bátonyterenye második számú választókörzetének önkormányzati képviselőjeként.
Újabb helyi értékek érdemelték ki a Nógrádikum díjat
A múlt szombati vármegyenapon mindemellett a Nógrádikum díjakat és a Nógrádikum különdíjat is átadták. Bekerült a Nógrád Vármegyei Értéktárba, ezáltal Nógrádikum lett a szécsényi kötődésű, tragikus sorsú költőnő, Ferenczy Teréz munkássága; a Kökényesi-völgyben álló, több mint 300 éves vizslási tölgy matuzsálem; a Kazári Bányatelep, valamint a szurdokpüspöki kovabánya és kovaföldgyár.
Ugyancsak Nógrádikum díjat kapott az 1790 körül épült Gyürky-Solymossy-kastély és parkja; Szügy evangélikus műemlékei, időkapszula harangjai, hitélete és a toronyéneklés hagyománya, illetve a szügyi régi vármegyeháza épületegyüttese is. Bekerült a Nógrád Vármegyei Értéktárba továbbá a több száz éves szandai pincesor, a tájház és a palóc házak; a Kárpát-medence egyik legkülönlegesebb gyászviselete, a bujáki cifrafekete és a rimóci Kiss Bertalanné néprajzi gyűjteménye, mely 2009-ben nyílt meg a közönség előtt.
Átadták mindemellett a Nógrádikum különdíjat, melyet a Palóc Néptáncegyüttes hagyományőrző tevékenysége érdemelt ki. A táncegyüttes 1998-ban, Őze János kezdeményezésére jött létre Szécsényben. A tánckar a kezdetektől fogva saját régiójának tánc és zenei kultúrája mellett számos Kárpát-medencében található tájegység folklórkincsével ismerkedik.