Előbb Taron, majd Mátraverebélyben is drogdílerekre csaptak le a rendőrök a napokban – derül ki a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményeiből.
Ismertetésük szerint munkatársaik már hosszabb ideje gyűjtik az információkat, a terhelő szakértői véleményeket és a bizonyítékokat egy tari család tagjairól. A rendőrök végül január 27-én elkaptak két fogyasztót, akik épp frissen vásárolt szerzeményükkel gyalogoltak Taron. Ők az egyenruhások kérdésére megmutatták, honnan vették a náluk talált, füst néven ismert anyagot, és megnevezték az eladókat is. Ezt követően a rendőrök egy összehangolt akcióban fogták el az új pszichoaktív anyag terjesztésével gyanúsítható 22 éves férfit, valamint a testvérét, egy 28 éves nőt és annak 27 éves élettársát, akiket előállítottak a kapitányságra, majd kihallgattak és őrizetbe vettek.
Lecsaptak a tari drogdílerekre
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Cserhát Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztályának beosztottjai elfogták annak a taron élő családnak több tagját, akik a gyanú szerint huzamosabb ideje új pszichoaktív anyagot fogyasztottak és haszonszerzési céllal adtak el vevőiknek.
A kutatások során a hatóság tagjai alufóliába csomagolt, kábítószergyanús, fehér, por állagú anyagot, valamint a fogyasztására utaló szennyezett tárgyakat találtak, vagyonvisszaszerzés keretében pedig pénzt foglaltak le. Kihallgatásuk során az elkövetők beismerték bűnösségüket. A nyomozók bűnszövetségben, kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt mindhármuk esetében indítványozták letartóztatásukat.
Ugyancsak hosszabb ideje gyűjtötték az adatokat és a bizonyítékokat a bátonyterenyei nyomozók egy mátraverebélyi férfi bűnös terjesztői tevékenységéről, ebben az esetben az áttörést egy január 28-i rendőri intézkedés, egy általános igazoltatás hozta meg. A Készenléti Rendőrség egyenruhásai Mátraverebélyben igazoltattak egy helyi férfit, akinél 14 alufólia csomagot, bennük pedig fehér, por állagú kábítószer gyanús anyagot találtak és foglaltak le. A gyorsteszt ketamin jelenlétét feltételezte. A kábítószert birtokló és egyben fogyasztó 24 éves férfi vallomásában elmondta, hogy a pakkokat saját fogyasztásra vásárolta, és megnevezte dílerét.
A 24 éves fogyasztót, valamint annak ismerősét, egy szintén fogyasztó 27 éves férfit és a 47 éves dílert a hatóság tagjai előállították a bátonyterenyei rendőrkapitányságra, ahol kihallgatták őket. A nyomozók a fogyasztókat kábítószer birtoklás vétségével, míg a 47 éves férfit folytatólagosan elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettel gyanúsítják. A dílert őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.