Ahogyan az minden év márciusa környékén megszokott: közzétette a Belügyminisztérium a személyiadat- és lakcímnyilvántartás friss adatait. A dokumentumból kiderül: 2024. január 1-én, 458 fővel kevesebben laktak Salgótarjánban, mint a megelőző év első napján. A város fogyása nagyjából megegyeztett a 2022-es évivel, ami már “kedvezőbb” volt, mint a minden szempontból negatív rekordot hozó 2021-es esztendő.
A Belügyminisztérium személyiadat- és lakcím-nyilvántartásának számait a korábbi években is rendre szemléztük, és minden alkalommal megjegyeztük, hogy a valós lakosságszáma szinte biztosan még ennél is alacsonyabb. A helyi politikai és közéletben – ha sok mindenben nem is, de – abban talán konszenzus van, hogy a lakosság egy része csak lakcímét tekintve salgótarjáni, miután életvitelszerűen, vagy heti (akár több heti) ingázóként lényegében máshol él.
A lakosságszám csökkenése a város elöregedéséből és az elvándorlásból egyaránt fakad. Amíg a ’90-es években a csökkenésért fele-fele arányban volt felelős a születések számától magasabb halálozás és az elvándorlás (vagy negatív előjelű vándorlás), mostanra már előbbi a hangsúlyosabb probléma. Ezt a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai is alátámasztják, mely szerint vármegyei szinten a lakosság fogyatkozását több mint 80 százalékban a természetes fogyás, szűk 20 százalékban pedig az elvándorlás okozza.
Az összesített Nógrád vármegyei adat is csökkenést mutat: 2023 során 1425-el (0,8 százalékkal), 189 895 főről 188 470 főre csökkent az itt élők száma. Hamarosan vármegyei szinten is részletes összefoglalóval jelentkezünk a lakosságszám alakulásáról.