Elfogták a rendőrök azt a 37 éves férfit, aki fecskendővel és injekciós tűvel a kezében követelte a bevételt egy salgótarjáni dohánybolt eladójától – közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A szalmatercsi férfi múlt kedden este egy zagyvapálfalvai dohánybolt közelében várakozott, és figyelte az üzlet forgalmát. Amikor már csak az eladó tartózkodott bent, elindult a bolt felé, menet közben fekete maszkot húzott a fejére, majd 19 óra után néhány perccel belépett az üzletbe. A férfi egy fecskendőt és injekciós tűt tartott a kezében, és miközben azokat összeillesztette, a bevételt követelte az alkalmazottól. Az eladó a fenyegetéstől megijedt, és a kasszából átadott neki 124 ezer forintot, amivel a rabló elmenekült.
Az elkövető kilétének megállapítására a Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozócsoportot hozott létre. A hatóság tagjai folyamatosan gyűjtötték, és a rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának közreműködésével elemezték az adatokat, információkat, továbbá vizsgálták a kamerafelvételeket és tanúkat is kihallgattak. A csoport munkájának eredményeként sikerült azonosítani a 37 éves férfit, akit hétfőn kora este a távolsági buszmegállóban fogtak el a salgótarjáni nyomozók.
A rendőrök kutatást tartottak az elkövető lakhelyén, ahol lefoglalták többek közt azt a lábbelit is, amelyet a rabláskor viselt. A szalmatercsi férfit felfegyverkezve elkövetett rablás miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.
