Hét jelölt nevével találkozik majd az április harmadikai országgyűlési képviselőválasztás szavazólapján Salgótarján és Kelet-Nógrád lakossága. A megválasztandó képviselő mellett lényegében nincs olyan forgatókönyv, amely szerint ne lenne majd az újonnan felálló parlament tagja egy másik helyi politikus is.
A közvélemény-kutatások alapján a választás országosan és a Salgótarján központú kelet-nógrádi választókerületben a jelenlegi kormánypártok, a Fidesz-KDNP és az egyesült ellenzék között fog eldőlni. A Fidesz-KDNP Becsó Zsoltot, az Egységben Magyarországért (Demokratikus Koalíció, Jobbik, Momentum, MSZP, LMP, Párbeszéd) Godó Beatrixot indítja.
Becsó Zsolt: ha reálisan tekintünk az elért eredményekre, nem kérdés a választás – 3100.hu
Béke vagy háború, az ország előrehaladása és továbbépítése vagy visszatérés a Gyurcsány-korszakba, Kelet-Nógrád továbbépülése vagy leépülése – ezek a fő kérdések Becsó Zsolt szerint.
Godó Beatrix: Salgótarján és Nógrád megye többet érdemel – 3100.hu
Godó Beatrix képviselőjelölt salgótarjáni utcafórumán azt mondta: az elmúlt hónapokban a választókörzetet járva megerősödött benne, hogy a város és a megye a mostaninál többet érdemel.
A kutatások a kisebb pártok közül a Mi Hazánk Mozgalmat és a Kétfarkú Kutya Pártot mutatják az öt százalékos parlamenti küszöb közelében, vagy ahhoz legközelebb.
A Toroczkai László vezette Mi Hazánk Mozgalom színeiben Musztács László a kelet-nógrádi képviselőjelölt. A 69 éves jogász, agrárszakmérnök, agrár- és közigazgatási szakjogász hét unoka nagyapja. Korábban volt a Nemzeti Agrárkamara Nógrád megyei titkára, a ’90-es évek közepén pedig a kormány mellett működő deregulációs – jogharmonizációs – bizottságban működött közre, amely munkabizottságok az uniós csatlakozás szakmai előkészítését, jogharmonizációját végezte. Dolgozott országos hatókörű, másodfokú természetvédelmi hatóságnál és a földügyek területén is, majd végül a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól ment nyugdíjba 2005-ben. Bemutatásában a közélet iránt fogékony, a társadalomért, a jóért és rendért tenni akaró emberként jellemzik.
A többek között az örök élet plusz 20 év és az ingyen sör ígéretével “kampányoló”, Kovács Gergely vezette Kétfarkú Kutya Párt Pauló Mihály Tamást indítja Kelet-Nógrádban. “Pár éve elindultunk a családdal a Szíriuszra, mert ott elvileg egész jó fizetések vannak. Egyelőre Hollandiáig jutottunk, várjuk a kompot. Ha nyerünk a választáson, hazaköltözök. Ha nem nyerünk, akkor is” – írja bemutatkozásában.
Az egykori MSZP-s politikus, Szanyi Tibor nevével fémjelzett Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) jelöltje (a Thürmer Gyula vezetésével működő Magyar Munkáspárt támogatásával) Kelet-Nógrádban az 1975-ben született, épületburkoló végzettségű Krizs Norbert. Bemutatkozása szerint tudja mit jelent kétkezi munkával megkeresni a kenyérre valót. Véleménye szerint Nógrád egy olyan megye, ahonnan az emberek elköltöznek és külföldön próbálnak szerencsét. Családjával ő is így tett, sikeres építőipari céget épített fel Tirolban. “Megtanultam az osztrák rendszert, a munkamorált, a fejlesztések értelmét, a turisztika hasznosságát és a környezettudatosság fontosságát. Tudásommal és szülőhelyem szeretetével a választókerületem gyors fejlődését segíteném” – írja bemutatkozásában.
A Gattyán György elnökletével működő, a politikai színtéren frissen megjelent Megoldás Mozgalom képviselőjelöltje Kelet-Nógrádban Kecskés Péter. Bemutatkozása szerint 34 éves salgótarjáni lokálpatrióta, aki szívén viseli az emberek sorsát és örömmel segít életük jobbá tételében. A lakásfelújításokkal foglalkozó vállalkozó teljes vállszéleséggel, elkötelezetten és meggyőződéssel kívánná képviselni a választókörzet lakosságát és érdekeit a parlamentben. A Megoldás Mozgalom által korszerű megoldásokat találhatunk a térségben felmerülő problémákra, elérhetjük azokat az álmokat, célokat, amelyeket kitűzünk magunk elé – teszi hozzá, konkrétumok említése nélkül.
A Gődény György vezette Normális Élet Pártja a 29 éves Pintér Zsoltot indítja Salgótarjánban és környékén. Jelöltjük Nemtiben nőtt fel és jelenleg is a község lakója. Bemutatkozása szerint volt szerencséje világot látni külföldön és Magyarországon is több munkakörben is dolgozott korábban. Külföldi munkái során megismerkedhetett másfajta kultúrákkal, másféle politikai és gazdasági adottságokkal. Ami leginkább megfogta és elgondolkodtatta, hogy “a nálunk szerencsésebb országokban mennyire máshogy állnak az élethez”. A legfontosabb tennivalónak a demokrácia helyreállítását tartja, az emberi jogok biztosítását és mindenféle diszkrimináció kiiktatását az életünkből. Véleménye szerint Nógrád megyében talán az országos átlagnál is rosszabbul állunk ez utóbbi terén.

Kettő Kelet-Nógrádban élő országgyűlési képviselő is következő Parlament tagja lesz
Azon túl, hogy az április 3-ra kitűzött választásokon a salgótarjáni központú választókerület lakossága megválasztott képviselőt küld majd az országgyűlésbe, lényegében biztosan az új parlament tagja lesz listáról egy másik helyi politikus is. A Párbeszéd Magyarországért Párt kisebbségi és etnikai referense, egyben a szervezet Nógrád megyei alapszervezetének elnöke, a Salgótarjánban élő Berki Sándor a 15., lényegében minden forgatókönyv szerint biztosan befutó helyet tudhatja magáénak az ellenzéki összefogás listáján. A roma politikus missziója saját megfogalmazása szerint az, hogy az átlagember élete és problémái eljussanak a politika legmagasabb színterére, és azok így képviselve legyenek.
Rajta kívül listáról nem várható más politikus parlamentbe kerülése. A pártok listáin a legelőkelőbb helyet, a Fidesz-KDNP-nél a 94. pozíciót Becsó Zsolt birtokolja a kelet-nógrádi politikusok közül. Az ellenzéki összefogás listáján a 182. pozíciót kapta az egyéniben is induló DK-s politikus Godó Beatrix, míg a 225. helyen található Cseresznyés István, a Jobbik megyei vezetője. Becsó Károly, Kelet-Nógrád jelenlegi országgyűlési képviselője 246. a Fidesz-KDNP listáján.
Pártlisták, népszavazás
Az országos pártlistás szavazólapon hat pártlista neve szerepel majd. Sorrendjük: 1 – DK-Jobbik-Momentum-MSZP-LMP-Párbeszéd, 2 – Normális Élet Pártja, 3 – Magyar Kétfarkú Kutya Párt, 4 – Megoldás Mozgalom, 5 – Mi Hazánk Mozgalom, 6 – Fidesz-Magyar Polgári Szövetség-Kereszténydemokrata Néppárt.
Az országgyűlési választással egyidőben tartandó népszavazás kérdései a következők lesznek: 1 – Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak? , 2 – Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek? , 3 – Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be? , 4 – Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?