Bejegyzések címke alapján
Kelet-Nógrád
30 bejegyzés
Meg akarta ölni élettársát egy kelet-nógrádi férfi
Elrendelte a Salgótarjáni Járásbíróság egy 33 éves kelet-nógrádi kistelepülésen élő férfi letartóztatását, aki meg akarta ölni élettársát – közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség. A nyomozás eddigi adatai szerint az élettársak…
Verte a rábízott gyerekeket egy kelet-nógrádi nevelőszülő
Vádat emelt a Pásztói Járási Ügyészség egy 59 éves kelet-nógrádi nevelőszülő ellen, aki súlyosan veszélyeztette négy gyermek testi és érzelmi fejlődését – közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség. A nő 2014-től…
A digitalizációban és a hatékonyságban is előrelépett három cég egy határon átnyúló együttműködésben
Az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program támogatásával 2021 májusa óta zajlik a “Foglalkoztatási akcióterv az R2 és az M3 utak tengelye mentén – Irány egy új, határokon átnyúló észak–déli gazdaságfejlesztési…
Már Kelet-Nógrádban jár a Svájcból indult farkas
A Svájcban befogott és jeladóval ellátott “M237” hím farkas elérte a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) működési területét, jelenleg Nógrád vármegye keleti felén tartózkodik – közölte a területileg illetékes nemzeti…
Egységesítették a 21-es út forgalomtechnikai jelzésrendszerét
A forgalomtechnikai jelzésrendszer egységesítésével lezárult a 21-es számú főút továbbfejlesztésének második üteme, időközben pedig már a harmadik etap beruházásai is elindultak. A főút négynyomúsításának befejezését követően megtörtént az új paraméterek…
Jövőre is elég lesz a Pest megyei autópálya-matrica Hatvan és a főváros között
E-matricát továbbra is kizárólag díjköteles gyorsforgalmi utakra szükséges vásárolni hazánkban, Nógrád megye területén pedig nincsen díjköteles gyorsforgalmi út vagy útszakasz. Ennek megfelelően a megyében személyautóval közlekedőknek 2023-ban sem kell e-matricát…
Maconkáig túlnyomórészt száraz a Zagyva medre
Bár a folyó felső szakaszán, így például a zagyvarónai tavak és a bárnai elágazó között csordogál némi víz a Zagyva medrében, ettől lejjebb már csak elvétve találni ilyen szakaszokat. Az…
Kelet-Nógrád esélyeiről és lehetőségeiről beszélt Becsó Zsolt a parlamentben
Sosem volt egyszerű a helyzetünk, a rendszerváltozás éveiben például szociális, társadalmi és gazdasági válsággócot teremtett a szénbányászat és az acélipar leépülése – mondta hétfőn Becsó Zsolt országgyűlési képviselő a parlamentben…
Bővülnek az utazási lehetőségek Kelet-Nógrádban
Több közvetlen eljutási lehetőséget biztosító, új – jellemzően ütemes – menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Salgótarján, Pásztó és Gyöngyös térségében június 16-tól – derül ki a Volánbusz Zrt. közleményéből. A…
Kelet-Nógrádban Becsó Zsolt győzelmét vetítik előre az adatok
Az este során végigkövettük, ahogyan a részeredmények érkeznek. Bejegyzésünk tovább már nem frissül, hamarosan friss cikkben jelentkezünk a nem hivatalos végeredménnyel. Salgótarján és Kelet-Nógrád országgyűlési képviselője: Becsó Zsolt Becsó Zsoltot…