“Nagy múltú város az önöké, szép múltja van, reméljük a jövője is legalább olyan szép lesz, mint a múltja. Tenni fogunk érte, soha ne adják fel!” – mondta Magyar Péter, aki szombat este tartott beszédet Salgótarjánban.
A TISZA Párt alelnöke és EP-listavezetője április közepén kezdett országjárásba, és mint felidézte, Nógrád immár a 15. vármegye a sorban, mire pedig a nógrádi vármegyeszékelyre ért, már több mint 150 településen járt. A programot este fél nyolcra hirdették még, ekkorra már szép számban érkeztek fiatalok, középkorúak és idősebbek egyaránt a Fő térre, mely később majdnem meg is telt, de a környező területeken is álltak érdeklődők.
Magyar Péter – aki a Fő téri eseménye előtt a csókáspusztai Lassie Állatmenhelyre is ellátogatott – beszéde elején úgy fogalmazott: tudja, hogy a helyiek sokszor sokat csalódtak, a rendszerváltás pedig itt nem sok pozitívumot hozott. Több ilyen város van, Salgótarján az egyik, amelyet éveken át magára hagytak; igyekeznek majd ezen is segíteni – tette hozzá.
Kifejtette: emellett azért sok fejlesztés is történt itt, többek között a városi kórházban is, így az uniós támogatásokat “legalább részben jó célra használták fel, és nem “lombkorona nélküli lombkorona sétány épült, vagy olyan uszoda létesült, ahová elfelejtettek vizet vinni”. Szerinte ugyanakkor itt is nagy probléma az orvosok elöregedése. Mint ismertette, ma több mint 800 betöltetlen háziorvosi praxis van Magyarországon, ez azt jelenti, hogy már most is több tízezer vagy inkább százezer magyar él mindennapi orvosi ellátás nélkül, a praktizáló háziorvosok 30 százaléka pedig 70 éven felüli.
Érintette a vasút kérdését is, rámutatva: jelenleg mintegy 2,5-3 óra alatt lehet eljutni Salgótarjánból Budapestre vasúton. Úgy fogalmazott: “a kormány lerohasztotta a teljes vasúti közlekedést, miközben 2500 milliárd forintból fogják megépíteni a Budapest – Belgrád vasútvonalat kínai hitelből, kínai technológiával, kínai cégek, kínai munkásokkal, kínai érdekből.” Azt hangsúlyozta, hogy ennyi pénzből rengeteg vasúti fejlesztést meg lehetne valósítani, ám ehelyett “más országok érdekeit szolgáló presztízsberuházásokat” valósít meg a kormány.
Magyar Péter szerint két probléma is van az akkumulátorgyártó- és feldolgozó cégekkel
Van Önöknek egy környezetszennyezési problémájuk, relatíve újkeletű – vezette fel a Salgó-patakba került szennyezés ügyét Magyar Péter, egyben pedig arról is beszélt, hogy a szennyezéssel kapcsolatba hozott Éltex Kft. Orbán Viktor miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak a magántőkealapjához tartozik. (Az ügyről, illetve arról, hogy mi a Greenpeace, az Éltex és a hatóságok álláspontja, véleménye, itt, itt és itt olvashatnak.)
Kampányidőszakban a közéleti szereplők és a választások jelöltjei még a szokottnál is jobban ügyelnek arra, mely eseményeken jelennek meg - akár csak érdeklődőként - a közönség soraiban. Tekintettel arra, hogy Magyar Péter országjárásának majd minden állomása online is közvetített, vagyis akár "otthonról" is követhetők az elhangzottak, ezen esetben még inkább igaz, hogy üzenettel bír egy-egy személyes megjelenés. A hallgatóság soraiban a helyszínen felfedeztük Fekete Zsolt hamarosan leköszönő polgármestert, Pataki Csaba alpolgármestert és két önkormányzati tulajdonú cég ügyvezetőjét; továbbá Rákos Tamást, a Nép Pártján városvezető aspiránsát és Ferkó Attila Györgyöt, a Jobb Páholy – Förster Társaság Egyesület polgármesterjelöltjét is.
Úgy véli, a környezetszennyezés mellett az akkumulátorgyártással- és feldolgozással foglalkozó cégek másik problémája a munkaerő. Mint mondta, már Nógrádban is vannak munkásszállók, és “Salgótarjánban is vannak olyan cégek, melyek nagyon sok pénzt kaptak pár évvel ezelőtt munkahelyteremtésre, majd amikor lejárt a határidő, a magyar munkavállalókat elbocsátották, és behoztak vietnámi, Fülöp-szigeteki, ukrán, török vagy éppen kínai vendégmunkást” – szerinte ez itt még csak elkezdődött, Debrecenben azonban már ezt is tökélyre fejlesztik.
Kiemelte: a magyar kormány feladata lenne kikényszeríteni azt, hogy a munkaerőhiányt a bérek emelésével orvosolják a vállalatok, ne pedig vendégmunkások alkalmazásával, hiszen így még több magyar fog kivándorolni Nyugat-Európába.
Nem rejtegette EP-képviselőjelöltjeit
Ahogy arról az este egy pontján Magyar Péter is beszélt, mostanában azzal a váddal illették a TISZA Pártot és őt magát, hogy rejtegetik EP-jelöltjeiket. Velük kapcsolatban azt mondta: próbálták másképp kiválasztani az EP-képviselőjelölteket, nem zárt, szivarfüstös szobákban döntöttek róla. Hangsúlyozta, igyekeztek fiatal és középkorú, tapasztalt, jó szakembereket kiválasztani. Jelöltjeik között van programozó-matematikus, kutatófizikus, sebészorvos, biogazdálkodó, tanár, diplomata és közgazdász – sorolta.
Arról is szólt: a 20 éves Gyurcsány-Orbán korszak alatt “mindent tönkretettek, mesterséges árkokat ástak jobb- és baloldaliak, idősek és fiatalok, liberálisok és konzervatívok, hívők és ateisták közé. Hogy miért? Mert zavarosban jó halászni” – fejtette ki Magyar Péter. Arra a vádra, hogy rejtegetik jelöltjeiket, Salgótarjánban rácáfoltak, hiszen nem csak elkísérték őt hatan, de ketten fel is szólaltak.
Elsőként a lista negyedik helyén szereplő sebészorvos, a TikTokon több mint 366 ezer követővel rendelkező, főként egészségügyi edukációs tartalmat gyártó Kulja András mondott beszédet, aki leszögezte: az oktatás és az egészségügy helyzete nagy mértékben meghatározza egy nemzet jövőjét. Mint fogalmazott, a kormány szerint mindkettő rendben van, az egészségügyi ellátás pedig nyugati színvonalú, ám ő orvosként nem ezt látta.
Kérdezhetik, hogy egy orvos miért jelentkezik EP-képviselőjelöltnek, miért nem a betegágy mellett dolgozik? Azért, mert már nem tudtam tovább nézni azt, hogy mi történik az egészségügyben. Hiába akarok én gyógyítani, operálni, segíteni a betegen, ha nincsenek hozzá eszközök.
Később a TISZA Párt listájának második számú jelöltje, Dávid Dóra ügyvéd, a Meta londoni irodájának jogtanácsosa is fellépett a sokak által már jól ismert kisteherautó platójára. Mint mondta, a többi párt jelöltjei – annak ellenére, hogy nincs más dolguk – zárt ajtók mögött kampányolnak, ők azonban itt vannak, miközben sokan főállásban dolgoznak.
Mint kifejtette, vannak számára kiemelten fontos ügyek is, melyek egy igazi demokráciában elengedhetetlenek. Ilyen például az Európai Ügyészséghez való csatlakozás és a kiegyensúlyozott közmédia, ha pedig alkalma nyílik rá, tenni fog azért, hogy a gyermekvédelemmel foglalkozó civil szervezetek többletforráshoz jussanak.
Az esemény végén a TISZA Párt további négy EP-jelöltje, Bujdosó Andrea, Kollár Kinga, Molnár Dániel és Weisz Viktor is felállt a listavezető mellé.