Az UNESCO idén 35 éve nyilvánította a világörökség részévé Hollókőt, az évfordulóra fotóalbumot adtak ki. A Hollókő szíve-java – Értékek, szépségek és élmények az élő világörökségi faluról című kiadványt csütörtökön mutatták be Budapesten – tájékoztatta az MTI-t a község önkormányzata.
Az UNESCO 1987. december 11-én vett fel elsőként magyarországi helyszíneket világörökségi listájára: Budapest Duna-parti látképe és a budai Várnegyed mellett Hollókő kapta meg a jeles címet – írták a közleményben.
Szabó Csaba, Hollókő polgármestere szavait idézik, aki a bemutatón kiemelte, hogy őseik olyat alkottak az évszázadok során, amelynek köszönhetően a műemlékes szakemberek segítségével Hollókő az első jelölésnél felkerült az UNESCO világörökségi listájára, ráadásul az első önálló faluként a világon.
Az utóbbi két évtizedben kiszolgáló létesítményekkel, a helyi kultúrára építő új attrakciókkal, látnivalókkal fejlesztették a falut. Idén megvalósult a vár rekonstrukciója is, kiállítással, élettel töltötték meg a hollók sziklájára épült erődítményt, így jelen van Hollókőn a késő középkori falukép és a XIV. századi berendezésű vár szellemisége. A polgármester a helyieknek megélhetést biztosító, de komfortjában modern, hagyományait megőrző, látnivalóiban újszerű településnek nevezte Hollókőt.
A Hollókő szíve-java – Értékek, szépségek és élmények az élő világörökségi faluról című kiadványt hollókői néptáncosok előadásával mutatták be, a rendezvényen felvonultatták a helyi gasztronómiai ínyencségeket is.