1848-49 hősei megalapozták a modern nemzeti identitást, mely azóta is él; nem csak a nemzeti önrendelkezésért küzdöttek, hanem az egyéni szabadságjogokért is. Eszméjük, törekvéseik időt állóak, a mai kor emberére, mindannyiunkra érvényesek; így elevenedik meg 2022-ben elméinkben a 174 évvel ezelőtti történelem – fogalmazott Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere kedden délelőtt a múzeum téren rendezett városi ünnepségen.
A városvezető beszédében kiemelte: társadalmunk időről időre áldozatául esett azoknak, akik valamely országunkat megrengető eseményt kihasználva akartak a magyar nép felett uralkodni. De minden esetben eljött a pillanat, amikor a józan többség ezt megelégelve kikényszerítette a változást – hol kardot vont, hol diplomáciai úton önrendelkezésbe kezdett, hol utcákra, terekre vonult – fogalmazta meg Fekete Zsolt.
A polgármester beszédében arról is szólt, hogy “változnak az idők, változik a politika, változnak az eszközök is”, ma már jellemzően nem
fegyveres erők, hanem sok esetben a tájékoztatás álcája az, ami hatalomban tart egyeseket. “A média hatalom”, számtalan példa van erre az elmúlt száz év világtörténelmében, de magyar történelmében is – mondta.
A nemzeti ünnep alkalmat teremt arra is, hogy felkiáltójelet tegyünk: a magyar nép nem hagyja magát, a magyar nép vágyja az igaz szabadságot – hangsúlyozta Fekete Zsolt.
A Múzeum téren rendezett eseményen a Nógrád Táncegyüttes adott ünnepi műsort, a rendezvény koszorúzással zárult a Széchelyi-szobornál. A március 15-i ünnepi programsorozat kedden délután a József Attila Művelődési Központban zárult, ahol a “Forradalom a Pilvaxban” című emlékműsort megelőzően átadták Salgótarján Bobál Gyula Sajtódíját.