A nem túl biztató időjárási előrejelzéseket figyelembe véve az utolsó pillanatig kivártak, mérlegelték a Szenti Iván-éji program sorsát, de miután nagy esély mutatkozik a kültéri program szempontjából ideálisnak nem mondható időjárásra, elmarad az esemény.
Erről Balogh Katalin, a Salgótarjáni Rendezvény- és Médiaközpont igazgatója tájékoztatta a 3100.hu-t, hozzátéve azt is, hogy az érdeklődők biztonságát szem előtt tartva hozták meg a döntést. A június 23., péntek estére tervezett Szent Iván-éji rendezvény tehát elmarad, a programot július 10-én este pótolják majd. Ha utólag is, de megünnepeljük a nyárközép éjszakáját – tette hozzá Balogh Katalin.
Remélhetőleg az időjárás a hétvége további programjait nem húzza keresztbe: ez a szombati Bányász-Kohász Juniálisnál még igen, a Múzeumok Éjszakája esetében azonban már kevésbé befolyásolja a látogathatóságot. A vasárnapra meghirdetett kemerovói családi nap kapcsán pedig már előre azt jelezték a szervezők, hogy az eseménynek kedvezőtlen időjárás esetén a sportcentrum helyett a sportcsarnok ad majd otthont. Beharangozónk itt olvasható.