A helyi után az országos sajtóban is újra elfutott a téma, hogy vaddisznók tartják félelemben a lakókat az egyik salgótarjáni lakótelepen. A helyszínen kiderült: nem mindenki, de valóban többségben vannak, akik rosszallják az állatok jelenlétét; az pedig már a különböző internetes felületeken korábban megjelent fotókról is látszott, hogy az állatok egyébként nem vaddisznók: a legtöbb általunk megkérdezett szakember szerint az egyik biztosan nem, a másik pedig egyfajta vietnámi csüngőhasú és vaddisznó keverék.
A Szerpentin út felső szakaszán kis túlzással a két koca és immáron mintegy 10 kismalac is a város(rész)kép része. Vannak, akiket különösebben nem zavar az állatok jelenléte, de ők a kisebbséget alkották az általunk megkérdezettek között. Jóval többen voltak, akik arról számoltak be, hogy az állatok jelenlétét egyáltalán nem szívlelik, azok bizonyos közelségből már agresszívek is. Legfőképpen a kisgyermekes szülők és a kutyájukat sétáltató lakosok panaszkodtak kellemetlen, félelemkeltő helyzetekre.
A helyszínen járva a helyi lakók elmondása alapján egy garázs mögött található a malacok vályúja. Ezt ugyanakkor nem egy disznóól vagy karám részeként kell elképzelni, hanem egy szabadon megközelíthető „etetőként”, vagyis az állatok lényegében az erdőben és a közterületen élnek. Találkoztunk a malacok gazdájával is, a 90 év fölötti idős férfi nem értette a kérdéseinkkel körbeírt problémát és nem szívlelte az érdeklődésünket sem.
Már közbeléptek az állatvédők
Közösségi oldalán foglalkozott a témával a Malacvédő Alapítvány is, akik azt jelezték, hogy egy helyi állatvédővel karöltve hivatalos eljárást indítottak. Beszámolójuk szerint az állatok „gazdájának” ők is megpróbálták elmagyarázni, hogy ez a helyzet így nem jó, így nem lehet malacot (vagy más állatot) tartani, de ennek nem volt foganatja, az állatokat pedig nem hozhatják el „csak úgy”. Szerintük sem vaddisznók az állatok.
Az alapítvány jelezte, hogy ha minden kérdés megoldódik, fogadják a malacokat, de ehhez végig kell járni a hivatalos utat. Azt is hozzátették: az illetékes helyi állatvédelmi felelősök ritka korrekt hozzáállással kezelik az ügyet.
A helyi lakókat arra kérték, hogy a kismalacokat senki ne akarja felvinni a lakásába, az anyjuk nélkül ugyanis csekély esélyük van életben maradni. Egyben együttműködést kértek mindenkitől, hogy ezt az ügyet az állatok bántódása nélkül lehessen végigvinni.
„A sok bába közt elvész a gyerek”
Tavaly ősszel a két vietnámi csüngőhasú disznóval még egy vaddisznó is sokszor együtt mozgott. Azt az állatot információnk szerint egy hivatásos vadász – az ehhez kötelezően szükséges rendőrségi, valamint állatvédő civil jelenléttel – kilőtte, de mivel a másik két példány nem vadállat, azok helyzetének rendezése nem ilyen hatáskörbe tartozik. Ez elsősorban önkormányzati – jegyzői vagy közterületfelügyeleti – hatáskör, főként abban a tekintetben, hogy információnk szerint az idős férfi hivatalos úton is nyilatkozott arról, hogy az állatok a tulajdonát képezik.
A helyi lakosság többségét zavaró és egyértelműen rendellenes helyzet megoldása a tulajdonos részéről a megfelelő (zárt) tartási körülmények biztosítása, ennek hiányában az állatok megfelelő helyre történő elszállítása lehetne. Ugyanakkor ha befogadó helyszín akadna is, az afrikai sertéspestissel kapcsolatos, jelenleg is érvényben lévő korlátozó intézkedések ha lehetetlenné nem is teszik, de igencsak megnehezítik egy ilyen „akció” véghezvitelét.
Amíg pedig a több lehetséges „felügyeleti szerv” és megoldási alternatíva között pattog a ladba, előbb-utóbb el fog érkezni az állatvédők által legkevésbé sem kívánt forgatókönyvek valamelyike, hiszen erdőben és közterületen élő, állategészségügyi szempontból ismeretlen státuszú, nem megfelelően tartott, szabadon grasszáló állatokról van szó.
