Közlekedés
129 bejegyzés
Körforgalom épülhet a Rákóczi úton
Körforgalom épülhet Salgótarjánban a Rákóczi, a Huta és a Forgách Antal utak kereszteződésében – erről Kreicsi Bálint számolt be közösségi oldalán. A város polgármestere ismertette: a közgyűlés múlt csütörtöki döntésével…
Felülvizsgálják a 21-es főút Salgótarjánt elkerülő szakaszának eddig elkészült terveit
A 21-es számú főút Salgótarjánt elkerülő szakaszának fejlesztéséről tartott tájékoztatót a város közgyűlésének csütörtöki ülésén Pántya József út- és vasútépítésért felelős helyettes államtitkár. Mint azt Pántya József felidézte, Lázár János…
Szerdán déltől újra járható lesz a ceredi út
Az előzetesen tervezettnél bő fél hónappal hamarabb, szerdán (2024. október 9-én) délben feloldják az augusztus végétől érvényben lévő útzárat Cered közelében – értesült a 3100.hu. Ahogy arról portálunk is beszámolt,…
Vezetékcsere miatt egy napra zsákutca lesz a Szerpentin út
Ivóvíz gerincvezetéket cserélnek szerdán (2024. szeptember 11-én) Salgótarjánban, a Szerpentin út 5-7. szám előtt, az Öblös-pálya közelében. A 3100.hu-hoz eljutott információ szerint a kivitelezés csak teljes útlezárás mellett lehetséges, így…
Két hónapra lezárják az utat Cered közelében
Előreláthatólag két hónapra lezárják az utat cered közelében, miután tavaly a heves esőzések kimosták a pályaszerkezetet, majd rézsűcsúszás is kialakult. A rekonstrukciót csak teljes útlezárás mellett lehet elvégezni, a munkálatok…
Belvárosi útlezárás kíséri a Zenthe Nyár előadásait
Július 27. és augusztus 16. között 10 estén kínál szabadtéri színházi előadásokat és koncerteket Salgótarján belvárosában a Zenthe Nyár. A programok zavartalanságát – az előző években megszokottaknak megfelelően – ezúttal…
Keresik a legveszélyesebb gyalogátkelőt, salgótarjáni zebrára is lehet szavazni
A Generali idén a Közlekedési Kultúra Napja alkalmából az Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal (OBB) együttműködve indít közönségszavazást. A lakosság két héten át szavazhat az általuk legveszélyesebbnek gondolt, iskola közelében elhelyezett gyalogátkelőhelyre…
A városi közlekedésről kérdezik a salgótarjániakat
A városi közlekedésről kéri ki a lakosság véleményét Salgótarján önkormányzata. Mint az a város honlapján megjelent felhívásban olvasható, az önkormányzat Fenntartható Városi Mobilitási Terv elkészítésére kapott lehetőséget, aminek célja az…
Vezetéstechnikai képzést szervez motorosoknak a rendőrség Salgótarjánban
A motoros szezonra való felkészítés jegyében vezetéstechnikai képzést szervez a motorral közlekedők számára a Nógrád Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság – olvasható a portálunkhoz is eljuttatott felhívásban. A tréninget április 20-án, szombaton…
Tájékoztató weboldalt indított az új tarifarendszerről a MÁV-Volán csoport
Március 1-jén indul a magyar helyközi közlekedés új tarifarendszere, amely mintegy 3,5-4 millió ember számára teszi olcsóbbá, egyszerűbbé és hozzáférhetőbbé a közösségi közlekedést Magyarországon, havonta akár több tízezer forintos megtakarítást…
