Bejegyzések szerző alapján
Rozgonyi Rita
1860 bejegyzés
Újra lehet jelentkezni Önkéntes Katonai Szolgálatra
Ismét lehet jelentkezni az Önkéntes Katonai Szolgálat, azaz ÖKSZ-program kiképzésére. A Magyar Honvédség ezzel kiváló lehetőséget kínál azok számára, akik azért nem jelentkeztek idén felsőoktatásba, mert számításaik szerint nem nyertek…
Nyolc nógrádi fiatal jutott tovább a szakmai tanulmányi versenyek középdöntőibe
Az elmúlt évek átlagát jóval meghaladó létszámban jutottak tovább középiskolások Nógrád vármegyéből a Szakma Kiváló Tanulója és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny területi előválogatójáról. A fiatalok a Nógrád Vármegyei Kereskedelmi…
Megérkezett az első gólya Kisbágyonba
Az elmúlt héten megérkezett az első gólya Nógrád vármegyébe – számolt be a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Mint írták, Kisbágyon község lakói múlt kedden örömmel vették észre, hogy a település…
A szomszéd házat fosztogatta egy zabari házaspár
Vádat emelt a Salgótarjáni Járási Ügyészség egy 48 éves zabari férfi és a felesége ellen, akik átjártak a szomszédságukban lévő lakatlan házba, és onnan különféle ingóságokat tulajdonítottak el – közölte…
Hosszú fegyházbüntetésre ítélték a férfit, aki kirabolt egy idős nőt Salgótarjánban
Hosszú évekre fegyházba kerül az az etesi férfi, aki tavaly kirabolt egy idős nőt Salgótarjánban – derül ki a Balassagyarmati Törvényszék Sajtóosztályának közleményéből. Mint felidézték, a most 40 éves vádlott…
Az utazási költségtérítés szabályaira hívta fel a páciensek figyelmét a kormányhivatal
Minden érvényes egészségbiztosítással rendelkező állampolgár jogosult bizonyos esetekben utazási költségtérítésre, azonban fontos, hogy az igényt a vizsgálat vagy egészségügyi szolgáltatás igénybevételekor külön jelezni kell – hívta fel a figyelmet a…
Salgótarjáni orvosokra is lehet voksolni a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj közönségszavazásán
Tizenhárom Salgótarjánban tevékenykedő orvost is jelöltek a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra, akikre március 19-ig voksolhat a közönség. Az elismerést 2017-ben alapította a Goodwill Pharma az Egészségért Közhasznú Alapítvány, ekkor volt…
Tájékoztató weboldalt indított az új tarifarendszerről a MÁV-Volán csoport
Március 1-jén indul a magyar helyközi közlekedés új tarifarendszere, amely mintegy 3,5-4 millió ember számára teszi olcsóbbá, egyszerűbbé és hozzáférhetőbbé a közösségi közlekedést Magyarországon, havonta akár több tízezer forintos megtakarítást…
A városi parkolásról kérdezik a salgótarjániakat
A városi parkolásról szóló kérdőívben egyebek mellett közlekedési szokásaikról, járműveik számáról, valamint arról is kérdezik a helyieket, mely városrészben alakítanának ki új parkolóhelyeket. Mint azt a salgótarján.hu honlapon megjelent felhívásban…
Így ünnepelte hazatérésének századik évfordulóját Somoskőújfalu
Több napos centenáriumi programsorozattal ünnepelte a hazatérés századik évfordulóját Somoskőújfalu. Az elmúlt napokban többek között fogadták a Krepuska Expresszt, domborművet avattak és díszünnepséget is tartottak a településen, összeállításunkban ezekről az…
