Bejegyzések szerző alapján
Rozgonyi Rita
1862 bejegyzés
Az idei év első ülését tartotta csütörtökön Salgótarján közgyűlése
Tizennégy napirendi pontot tárgyalt idei első ülésén Salgótarján közgyűlése csütörtökön. Az ülést Kreicsi Bálint polgármester távollétében Fenyvesi Gábor alpolgármester vezette, aki a napirendi pontok tárgyalása előtt gratulált azoknak a salgótarjáni…
A Postapartneri Program révén nyílhat újra posta a Beszterce-lakótelepen
A salgótarjáni önkormányzat által kezdeményezett, a Magyar Posta Zrt.-vel folytatott tárgyalások eredményeképpen zöld utat kapott, hogy a Postapartner Program keretében újra postafiók üzemelhessen a Beszterce-lakótelepen – közölte a város önkormányzata.…
Kedden délig szavazhat a közönség Az év Nógrád vármegyei civil szervezete díj jelöltjeire
Tizenhárom szervezetet jelöltek Az év Nógrád vármegyei civil szervezete díjra, melyek közül tizenkettőre február 3-ig a közönség is leadhatja voksát – hívta fel a figyelmet az elismerést életre hívó Nógrád…
Salgótarján érintésével indulnak buszjáratok Budapest és Losonc között
Február elsejétől új, menetrend szerinti nemzetközi autóbuszjáratok indulnak Budapest és Losonc között, Salgótarján és Fülek érintésével – ezt a MÁV-csoport és Nógrád Vármegye Önkormányzata képviselői jelentették be szerdán Somoskőújfalun a…
A várossá nyilvánítás évfordulóját és a magyar kultúra napját ünnepelték Salgótarjánban
Salgótarján nem ajándékba kapta a múltját, ez a város a magyar munka becsületéből született – mondta köszöntőjében Becsó Zsolt országgyűlési képviselő a várossá nyilvánítás 104. évfordulója, illetve a magyar kultúra…
Kitüntető címeket és díjakat adtak át a várossá nyilvánítás évfordulóján Salgótarjánban
A hagyományoknak megfelelően, a Salgótarján várossá nyilvánításának évfordulója alkalmából rendezett városi díszünnepségen adták át az önkormányzat által alapított kitüntető díjakat kedd este. „Salgótarján Díszpolgára” kitüntető címben részesült Dr. Bercsényi Lajos…
A munka tisztelete köti össze Salgótarján városalapítóit a mával Tolnai Sándor alpolgármester szerint
Salgótarján várossá nyilvánításának 104. évfordulója alkalmából rendeztek koszorúzási ünnepséget kedd délelőtt a Kohász Művelődési Központnál. Mint azt Tolnai Sándor alpolgármester beszédében felidézte, 1922. január 27-én az acélgyári olvasóegylet nagytermében valami…
Várossá nyilvánításának évfordulóját ünnepli kedden Salgótarján
Salgótarján várossá nyilvánításának 104. évfordulóját ünneplik kedden a megyeszékhelyen. 11 órától a Kohász Művelődési Központnál tartanak koszorúzási ünnepséget, ahol emlékező beszédet mond Tolnai Sándor alpolgármester. Az ünnepi műsorban közreműködik a…
Újabb egyeztetést tartottak a 21-es főút tehermentesítő szakasza kapcsán
Újabb egyeztetést tartott a minap Salgótarján önkormányzata és Pántya József út- és vasútépítésért felelős helyettes államtitkár a 21-es számú főút tehermentesítő szakasza kapcsán – számolt be Kreicsi Bálint polgármester közösségi…
Több mint harminc nógrádi szakembert és alkotót díjaztak a magyar kultúra napján
A magyar kultúra napja alkalmából rendezett gálát és díjátadó ünnepséget csütörtökön a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal. A salgótarjáni Kult. Kávézó Kamaratermében tartott eseményen Szabó Sándor,…
