Bejegyzések szerző alapján
Rozgonyi Rita
1860 bejegyzés
Három helyszínen várják az érdeklődőket a Múzeumok Éjszakáján Salgótarjánban
Három helyszínen is változatos programokkal várják az érdeklődőket a június 20-i, szombati Múzeumok Éjszakáján Salgótarjánban. A programok között koncert, zenés tárlatvezetés és több ismeretterjesztő előadás is szerepel. A Dornyay Béla…
Ismét lesz Pajta Piknik Márkházán
Immár negyedik alkalommal várja a vendégeket a Pajta Piknik Márkházán június 20-án, szombaton, kora délutántól egészen éjfélig. Mint a szervezők fogalmaznak, a pikniken a természetközeli hangulat, a minőségi gasztronómia és…
Tehetséges diákokat és tanáraikat díjazták Salgótarjánban
Országos versenyhelyezett diákokat és felkészítő tanáraikat díjazták kedd délután Salgótarjánban, a Civil és Ifjúsági Házban rendezett ünnepségen. A megjelenteket Fenyvesi Gábor alpolgármester köszöntötte. Mint fogalmazott, „ma olyan kivételes embereket ünneplünk,…
Szirtes Edina Mókus is fellép a Somoskői Napfordulón
Második alkalommal rendezik meg június 20-án, szombaton a Somoskői Napfordulót, a programot idén világzenei koncert és kiállításmegnyitó is színesíti – tudtuk meg az eseményt szervező Somoskőért Civil Egyesülettől. Az érdeklődőket…
Jól halad a salgótarjáni STOP SHOP építése, újabb boltokra is fény derült
Az előzetes tervek szerint halad a salgótarjáni STOP SHOP építése, ahol a külső szerkezet már elkészült, jelenleg pedig gőzerővel zajlanak a belső munkálatok – közölte a beruházó CPI Hungary. Mint…
A holokauszt salgótarjáni áldozataira emlékeztek meg a Főpostánál
„A halálvonatok nem csak ártatlan életeket vittek magukkal, hanem Salgótarján lelkének egy jelentős darabját is” – fogalmazott Kreicsi Bálint, a város polgármestere a holokauszt salgótarjáni áldozatainak tiszteletére rendezett megemlékezésen. A…
Idén is csatlakozik a Mozgás Éjszakájához Salgótarján
A tavalyi sikeres program után idén is csatlakozik a Mozgás Éjszakájához Salgótarján, melynek több pontján is sportos programokkal várják majd az érdeklődőket június 12-én, pénteken. A Spartan Training Group akadálypályáján…
Pedagógusokat köszöntöttek és díjaztak Salgótarjánban
A pedagógusokat köszöntötték kedden Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központ színháztermében. Az ünnepségen a hagyományoknak megfelelően jubileumi díszokleveleket és több elismerést is átadtak. A megjelenteket Kreicsi Bálint, a város polgármestere…
Összetett közlekedési és parkolási problémák rajzolódtak ki a Makarenkó úti fórumon
Szép számban gyűltek össze lakók hétfőn késő délután a Makarenkó út 1-7. szám alatti társasház előtt. Az önkormányzat a házzal szembeni területre tervezett garázsok ügyében hirdetett utcafórumot, miután az eddig…
Átadták a Balassi-díjakat és a hozzá kötődő elismeréseket
Immár harmincadik alkalommal adták át a Balassi-díjat, illetve az azt kísérő elismeréseket a salgótarjáni Balassi Bálint Könyvtárban. A megjelenteket a hétfői ünnepségen elsőként Molnár Éva könyvtárigazgató köszöntötte, aki a Salgótarjáni…
