Ünnepélyes keretek között adták ma át a Nógrád Vármegye Védelméért-emlékérmet, melyet idén öt személynek ítéltek oda – közölte a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal.
Mint felidézték, két éve döntött arról a Nógrád Vármegyei Védelmi Bizottság, hogy emlékérmet alapít azzal a céllal, hogy elismerje azon természetes vagy jogi személyek munkáját, akik vagy amelyek a vármegye védelmi és biztonsági feladatainak ellátásában, esetenkénti védekezési feladatok ellátásában, illetve az anyagi javak mentésében a lakosság védelme érdekében kiemelkedően helyt álltak.
A Nógrád Vármegye Védelméért-emlékérmet ez évben öt személynek ítélték oda, az elismeréseket Szabó Sándor főispán és Szalai János alezredes, a területi védelmi bizottság titkára adták át. Az ünnepségen jelen volt Kalocsai Péter, a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója is.
Az emlékérmet idén Seres Tibor tűzoltó ezredes, a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság korábbi igazgatója, Szilágyi Attila, a Közép-Duna-Völgyi Vízügyi Igazgatóság korábbi igazgatója, Kulhaviné Vitkóczi Márta, a Bátonyterenyei Járási Hivatal Védelmi Bizottság korábbi titkára, Kökény Zoltán, a MÁV Hatvan/Balassagyarmat forgalmi csomóponti főnökség korábbi vezetője és Szluka Pál, Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata korábbi közbiztonsági referense vehette át – ismertették a közleményben, egyben gratuláltak a díjazottaknak.