Kutatásokat végeznek Salgótarján belvárosban és hat városrészében október 13-án és 14-én, azaz csütörtökön és pénteken a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói – hívta fel a helyiek figyelmét a megyeszékhely önkormányzata.
Ismertetésük szerint az egyetemisták többek között kérdőíveket vesznek fel, valamint interjúkat készítenek arról, hogy a lakosság milyen fejlesztéseket látna szívesen az adott városrészben.
Az önkormányzat kiemelte: hogy a hallgatók minél átfogóbb és reálisabb képet kapjanak, elengedhetetlenül szükséges, hogy minél többen részt vegyenek ebben a felmérésben. Ezért arra kérnek minden helyit, hogy amennyiben leszólítják őket az utcán a Corvinus hallgatói, ne ijedjenek meg, és lehetőség szerint segítsék őket válaszadásukkal.
Az érdeklődők a mostani, néhány perces felmérésen túl később egy bővebb, 45-60 perces tudományos interjú, illetve beszélgetés keretében is kifejthetik véleményüket. Erre korlátozott számban, novemberben lesz lehetőség, előre egyeztetett időpontban személyesen vagy online formában – tették hozzá.