Visszalépett az országgyűlési választástól a Demokratikus Koalíció (DK) kelet-nógrádi jelöltje, Godó Beatrix.
A salgótarjáni önkormányzati képviselőként is tevékenykedő Godó Beatrix közösségi oldalán arról írt szerda reggel: a párttal történő egyeztetés után, közösen döntöttek a visszalépéséről. Egyúttal leszögezte, a törvény által biztosított központi kampánytámogatást nem vette fel, és nem is rendelkezett róla a DK javára, így az az államkincstárban maradt. Visszalépése kapcsán úgy fogalmazott, a felelősséget immár a legesélyesebb ellenzéki jelölt viszi tovább. Godó Beatrix 2022-ben az ellenzéki összefogás jelöltjeként indult el Kelet-Nógrádban, akkor a szavazatok mintegy 36 százalékát megszerezve, a második helyen végzett.
Dobrev Klára, a DK elnöke közösségi oldalán szerda reggel Godó Beatrix mellett két másik budapesti jelöltjük visszalépését is bejelentette. Mint írta, azért ezt a három választókörzetet választották, mert felméréseik szerint ezekben várható az országban a legszorosabb választási eredmény. A párt által rendelt közvéleménykutatások szerint Nógrád vármegye 1. számú választókerületében a Tisza jelöltje a legesélyesebb ellenzéki jelölt, ezért az ő támogatását kérik a kelet-nógrádi szavazóiktól - fejtette ki Dobrev Klára.
Mint arról beszámoltunk, hétfőn az eredetileg függetlenként induló Berki Sándor is bejelentette visszalépését, így Nógrád vármegye 1-es számú, salgótarjáni központú választókerületében öt jelölt maradt versenyben: Krizs Norbert – Szolidaritás-Munkáspárt, Bajnok Gyula – Mi Hazánk, Szafkó Zoltán Péter – Tisza, Czvanczig László – MKKP és Becsó Zsolt – Fidesz-KDNP.
