Újabb időszaki tárlat nyílt meg múlt pénteken a Dornyay Béla Múzeumban: a „Nagy István és a népi világ Mihályfi Ernő gyűjteményében” című tárlat festményeken, grafikákon és különféle tárgyakon keresztül vezet a népművészet világába.
A megjelenteket elsőként Shah Gabriella, a salgótarjáni múzeum igazgatója köszöntötte. Mint mondta, látogatóik már megszokhatták, hogy időről időre bemutatják rangos Mihályfi-gyűjteményük darabjait. Időnként a tematika köré csoportosították a kiállításokat, az utóbbi években azonban jellemzően a művészek köré szerveződnek a tárlatok.
A mostani kiállítás azonban kicsit több, mivel ezúttal a Mihályfi családnak köszönhetően az ő gyűjteményükből is válogathattak, ráadásul a képzőművészeti alkotások mellett népi tárgyak is megjelennek a tárlaton – hangsúlyozta Shah Gabriella.
Fenyvesi Gábor, Salgótarján alpolgármestere köszöntőjében úgy fogalmazott: „városunk kulturális életének egyik legfontosabb bázisa ma egy olyan válogatásnak ad otthont, amelyben a képzőművészet, a népi hagyomány és a tudatos értékmentés fonódik össze egyetlen lenyűgöző egységgé”.
Az alpolgármester szerint Mihályfi Ernő tevékenysége messze túlmutat a hagyományos műgyűjtésen – tudatos, elkötelezett munkájával bebizonyította, hogy a művészet megőrzése „nem csupán magánpasszió, hanem súlyos erkölcsi felelősség.”
Kiemelte: a gyűjtök szerepe pótolhatatlan, hiszen ők azok a láthatatlan őrzők, akik gyakran a hivatalos kánon előtt ismerik fel a zsenialitást, és mentik meg az enyészettől nemzetünk kulturális értékeit.
Fenyvesi Gábor kifejtette továbbá: az értékmegőrzés folyamatában a magánmecenatúra mellett az intézményi háttér is elengedhetetlen. „Önkormányzatunk, mint a múzeum fenntartója tudatosan vállal sorsközösséget ezzel a misszióval. Meggyőződésem, hogy a város feladata nem pusztán az infrastruktúra biztosítása, hanem egy olyan szellemi védőháló fenntartása, amelyben a közösségi emlékezet és a művészeti örökség biztonságban fejlődhet”.
Mint mondta, a Mihályfi-gyűjteményt időről időre megújuló tematikával bemutató teremben ezúttal a „székely Van Gogh”, Nagy István festőművész elemi erejű alkotásai kerülnek a fókuszba. A tárlat igazi jelentőségét szerinte az adja, hogy nem elszigetelt műveket látunk, hanem egy olyan, teljességre törekvő együttest, mely a múzeumi anyagot a Mihályfi család féltve őrzött magántulajdonával ötvözi.
Több ezer művet hagyott maga után a különutas művész
A kiállítást megnyitó N. Kovács Zita művészettörténész, főmuzeológus, a bajai Türr István Múzeum igazgatója rámutatott: a két múzeumot nem csak Nagy István kapcsolja össze. Baján közel 90 évvel ezelőtt Oltványi Imre műgyűjtő, illetve a Gresham-kör ajándéka által született meg az első magyarországi kortárs képtár. Ehhez hasonlóan Salgótarján számára ugyancsak sorsfordító volt, amikor a Mihályfi-gyűjtemény a múzeumba érkezett.
Arról is beszélt: Nagy István 1930-ban telepedett le Baján, a várost pedig örökre megváltoztatta jelenlétével, művészetével és örökségével, hiszen 1937-ben bekövetkezett halála után özvegye egy 39 darabból álló kollekciót ajándékozott az akkor nemrégiben született bajai múzeumnak. Ez a gyűjtemény ma 69 darabot számlál – tette hozzá. N. Kovács Zita kifejtette: Nagy István nem ápolt kapcsolatot egyetlen iskolával, művészeti csoportosulással sem, nem tartozott egyetlen irányzathoz sem. „Azzal lep meg bennünket, hogy a festő semmi mást nem csinál, csak dolgozik, alkot, teremt. Ez az a meglepetés, mely minden alkotásánál újra és újra hat”.
A bajai múzeum igazgatója kiemelte továbbá: Nagy István a 20. század magyar festészetének egyik legtermékenyebb és legtalányosabb alakja. Négyezer alkotásra becsült életművének egy része ma is lappang, „művei csak addig érdekelték, amíg el nem készültek”.
Modellje volt a táj és a benne élő állatok, emberek, sorsok, vándorlásainak helyszínein készített ikonikus tájképeivel pedig új műfajt teremtett – tette hozzá N. Kovács Zita.
