Csütörtökön délután felavatták Salgótarján legújabb köztéri alkotását: a Párkányi Raab Péter szobrászművész alkotta Madách Imre szobor, illetve a hozzá tartozó emlékmű a Vármegyeháza előtti parkban kapott helyet.
Becsó Zsolt, Kelet-Nógrád országgyűlési képviselője köszöntőjében arról beszélt: Madách mindig lenyűgözi rettentő tragédiákkal szegélyezett életútjával, a küzdés feltétlen vállalásával, a haza hősként való szolgálatával, a közjóért tett fáradhatatlan erőfeszítéseivel, s a történelem legnagyobb világdrámájának, vagy ha úgy tetszik, emberiségkölteményének megalkotásával. Bár nem lehet tudni, Madách járt-e valaha Salgótarjánban, most megérkezett a városba, és itt marad velünk, köztünk – fogalmazott. A honatya hozzátette: Madách szobra éppen szemközt van a nemzeti emlékhellyel, illetve szoborral, mely az 1956. december 8-i salgótarjáni sortűz tragédiájának állít emléket. A tragédia szerzője így rálát Salgótarján tragédiájának színhelyére – mondta.
Skuczi Nándor, a vármegyei közgyűlés elnöke felidézte: 2023-ban ünnepeltük Petőfi Sándor és Madách Imre születésének 200. évfordulóját. „Az ünnepi év, jelentem, meghosszabbodott, s Madách esetében itt és most éri el a csúcspontját, ennek a csodálatos alkotásnak az avatásával és átadásával” – fejtette ki.
Mint mondta, a Vármegyeháza épülete előtt álló szobor és emlékmű a Nógrád Vármegyei Önkormányzat megbízásából, központi költségvetési forrásból készült el, most pedig átadják a közügynek, Madách ugyanis valamennyiünk közügye. Ezen alkotás felmutatásával is segítségül hívjuk a nagy drámaírót, hogy a mindennapokban is emlékeztessen minket arra: Nógrádban is van jövő, innen is lehet példát adni magyarságból, emberségből, tisztességből, hazaszeretetből – hangsúlyozta Skuczi Nándor.
Ezt követően Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke, irodalomtörténész, kritikus osztotta meg gondolatait, aki arról beszélt: az ünnepi alkalmak, mint amilyen egy szobor avatása is, lehetőséget adnak rá, hogy számot vessünk egy életművel. Önkéntelenül is adódik a kérdés, hogyan élt és él a köztudatban Madách Imre alakja, milyen volt és milyen lehet a hozzá való viszonyunk? – tette fel a kérdést.
Erős Kinga ennek kapcsán emlékeztetett: 1923-ban, Madách születésének százéves évfordulóján sokszor, sokan idézték sorait, a centenárium kapcsán megszólaló alkotótársak, költők és írók, irodalomtudósok elemzései, értékelései egy megalázott, megrabolt nép alkotó géniuszára irányították a figyelmet.
A következő év, melyet felidézett, 1964 volt: ekkortól ünnepeljük április 11-én, József Attila születésnapján a költészet napját, de ekkor volt Madách Imre halálának centenáriuma is. A kultúrpolitika számára nem volt komfortos Madáchra emlékezni, hiszen 1956 után járunk, ráadásul a megelőző évtizedben a kommunista főideológusok részéről az írót és Az ember tragédiáját is támadások érték. Ekkor új dokumentumok kerültek a Madách-kutatók birtokába, melyek egy új portré megrajzolását tették lehetővé: a beteg Madách helyett a nemzeti szabadságharc katonáját, a küzdő ember alakját állították a nemzet elé. Bár a hatalom ezt próbálta nem tudomásul venni, illetve elodázni, végül 1964-ben kiállítást rendeztek a dokumentumokból – magyarázta.
Erős Kinga úgy folytatta: most, a jelenben, ránézve erre az új szoborra, megkérdezhetjük magunktól, ismerjük-e az üzenetét, Madách üzenetét beépítettük-e a gondolatvilágunkba, hat-e ránk, a mindennapi gondolkodásunkra? Vagy inkább túl szeretnék lenni gyorsan mindenen, menni a napi gondjaink után, hajtani személyes mókuskerekünket? – fejtette ki.
Mint rámutatott, a folyamatos ingerek, melyek minden nap érnek bennünket, a figyelmünket is nagyon csorbítják, mindeközben pedig próbálunk minél kényelmesebben elevickélni hétköznapjainkban. Élünk napról napra, beleszédülve abba sok ingerbe, ami ér minket, félve, hogy lemaradunk valamiről, miközben épp önmagunk megismeréséről, szeretetünk kifejezésének lehetőségéről maradunk le – fogalmazott. Erős Kinga szerint az ünnep erre ad lehetőséget, hogy megálljunk egy pillanatra, rátekintsünk egy új műalkotásra, belenézzünk egy költő szemébe, és meglássuk benne magunkat és a másikat – szerinte ma erre van a legnagyobb szükségünk.
Az emlékművet Varga András esperes-plébános szentelte fel, majd Murányi Sándor nyugalmazott iskolaigazgató, Nógrád Vármegye Díszpolgára méltatta a szoboregyüttest. Beszédében – utalva a már meglévő, a Bolyai János Gimnázium melletti Madách-szoborra – kifejtette: Madách Imre volt akkora ember, hogy minden nógrádi faluban legyen egy szobra, városokban pedig akár kettő-három is. A Vármegyeháza előtt álló alkotás ráadásul tekintetünket fel-, lelkünket pedig megemeli, épp úgy, ahogy Párkányi Raab Péter sok más műve – fogalmazott Murányi Sándor, aki végezetül megkérte Párkányi Raab Pétert, adja át maga a szobrot.
