Nem okozott sem káoszt, sem jelentősebb fennakadást a munkabeszüntetés első napja – közölte a Volánbusz Zrt. vasárnap kora este, a cég által levont konzekvencia szerint “az autóbusz-vezetők többsége a tárgyalóasztalnál küzdene a 2024-es bérfejlesztésért”.
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) által meghirdetett munkabeszüntetés első napján tapasztaltak szerint a Volánbusz munkavállalóinak óriási többsége nem támogatja a bérkövetelések érvényesítésének legradikálisabb módját, az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően első lépésben mindenekelőtt a tárgyalóasztal mellett törekedne megállapodásra, hiszen az 2023 vonatkozásában is eredményre vezetett – fogalmaz a busztársaság közleménye.
Ennek alapján az előzetes adatok szerint a nyilvánosságra hozott, esetlegesen nem közlekedő járatok mintegy 75 százaléka mégis menetrend szerint közlekedett – teszi hozzá a Volánbusz.
Nagyjából ezt “jósolták” a sofőrök, a hétfő azonban problémásabb lehet
A sztrájkról és a várható járatkimaradásokról már korábban, részletesen írtunk. A 3100.hu által megkérdezett autóbuszvezetők nagyjából a történteket vetítették előre, amikor úgy fogalmaztak, hogy “ennek a sztrájknak most nagyobb a füstje, mint a lángja”. Hangsúlyozták azonban, hogy a kimaradónak meghirdetett járatoknál számolni kell azzal, hogy az a busz valóban nem közlekedik, ugyanakkor véleményük szerint Nógrádban ezen elmaradások száma kevesebb lesz majd attól, mint ami a lajstromokban szerepel.
A Volánbusz Zrt. által közöltek szerint vasárnap e valóban így is volt. Ugyanakkor amíg a mai napra mintegy 100 nógrádi érintettségű járat kimaradásának lehetőségét vetítette előre a sztrájkmenetrend, a hétfői munkanap esetében ez a szám 800 helyközi vagy távolsági járatot teszi ki. A Salgótarjánból Budapestre közlekedő buszok közül akár előfordulhat 10 járat elmaradása is.
A helyi járatok esetében hétfőn Salgótarjánban összesen (illetve legfeljebb) 13 helyi járat kimaradása lehetséges, míg Balassagyarmaton egy, Bátonyterenyén pedig két reggeli járatnál fordulhat elő, hogy azok nem közlekednek majd. Minderről itt írtunk részletesen.