Nógrád vármegyében folytatta az országjárást a múlt héten az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) megbízott főigazgatója, Constantinovits Miklós, aki többek között Salgótarjánban, Balassagyarmaton, Pásztón és Szécsényben is személyesen találkozott a bajtársakkal – olvasható az OMSZ beszámolójában.
Mint írták, a látogatások során ismét sok őszinte beszélgetésre nyílt lehetőség a mindennapi munkáról és a felmerülő szakmai kérdésekről. A főigazgató valamennyi helyszínen erős, összetartó bajtársi közösségekkel találkozott, a kollégák pedig nyíltan osztották meg tapasztalataikat és felvetéseiket – fogalmaztak a beszámolóban. Az OMSZ ismertetése szerint több állomáson ismét szóba került a budapesti szolgálatteljesítésre felrendelt egységek helyzete, valamint az ezzel kapcsolatban felmerült kérdések és tapasztalatok. Emellett számos szakmai témáról is egyeztettek, köztük a helyszínen hagyás új eljárásrendjéről.
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter június elején bízta meg az Országos Mentőszolgálat vezetésével a kiírásra kerülő pályázat lezárásáig Dr. Constantinovits Miklós oxyológus és sürgősségi szakorvost, az Országos Mentőszolgálat Orvosszakmai Osztályának vezetőjét. Az OMSZ korábbi közleménye szerint Dr. Constantinovits Miklós úgy fogalmazott: célja a szervezet szakmai kontinuitása, a korszerű, kiszámítható, az eddigieknél is hatékonyabb működési modell kialakítása. Vezetőként az OMSZ munkájának megújítását három fontos pillérre építi: a betegbiztonság fejlesztése, a társadalmi bizalom erősítése és a legkorszerűbb szakmai protokollok további követése. Az OMSZ megbízott főigazgatója a nyáron országjárásra indult, mely során számos település mentőállomására ellátogat, hogy személyesen is találkozzon a bajtársakkal.
Kifejtették továbbá: az elmúlt időszakban országosan vizsgálták, hogyan biztosítható az áramellátás folyamatossága egy esetleges kiesés idején. A nógrádi helyszíni felmérés után ebben már konkrét előrelépés is történt: új aggregátor biztosításáról született döntés.
A főigazgató Salgótarjánban a mentésirányítás jelenlegi, szűkös elhelyezését és a lehetséges megoldásokat is áttekintette, valamint a géppark állapotáról és a mindennapi működést érintő további kérdésekről is egyeztetett a bajtársakkal – írták.
Az OMSZ hozzátette: országjárás célja változatlan: személyesen meghallgatni a bajtársakat, a helyszínen megismerni a működés valós körülményeit, és ahol lehet, a felvetésekből konkrét megoldásokat elindítani.
