Salgótarján főterén tett ünnepélyes esküt az a 132 katona, aki sikeresen elvégezte a tavaly novemberben indult, 11. Katonai Alapfelkészítési Programot.
Az MH Krause Lajos 3. Területvédelmi Ezred által szervezett ünnepségen Drót László dandártábornok, az MH Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnoka mondott köszöntőt, melyben úgy fogalmazott: „akik ma esküt tesznek, a legszentebb dologra kötelezik el magukat: a szülőföld védelmére. Ez a döntés nem csupán egy munka vagy feladat, hanem egy hivatás, amely állandó készenlétet, áldozatkészséget és mély kötelességtudatot igényel”.
Mint ismertette, a most esküt tett katonák alapkiképzése 2024. november 11-én, a szolnoki, a budapesti és a kaposvári területvédelmi ezredek kötelekében kezdődött el. A tízhetes kiképzés során a résztvevők olyan alapos elméleti és gyakorlati ismereteket sajátítottak el, melyek alkalmassá teszik őket arra, hogy a Magyar Honvédség megbízható tagjaivá váljanak. A 132 főből az eskütételt követően 88-an szerződéses jogviszonyban fognak szolgálni a Magyar Honvédség műveleti alakulatainál, míg 44-en a területvédelmi tartalékos szolgálatot választották, hogy saját vármegyéjükben erősítsék a honvédelmet – fejtette ki a dandártábornok.
Arról is beszélt: a tavaly júniusban indított „Szeretem! Megvédem!” toborzókampánynak köszönhetően mára mintegy 4 ezer új elhivatott tartalékos katonával bővült a honvédség állománya. Mint mondta, az elmúlt évek történései, így a szomszédságunkban zajló háború is világosan rámutatott arra, hogy a béke fenntartásához erő és felkészültség szükséges.
“A modern kor kihívásai azt követelik meg, hogy ne csupán a haditechnikánk és infrastruktúránk legyen korszerű, hanem katonáink is magasan képzettek, jól felkészültek legyenek. Önök, akik ma esküt tesznek, ennek a folyamatnak az alappillérei” – hangsúlyozta Drót László.