Bejegyzések címke alapján
választások
32 bejegyzés
Választási megállapodást kötött a DK az MSZP-vel és a Párbeszéddel

Választási megállapodásokat kötött a jövő évi önkormányzati választásra a Demokratikus Koalíció (DK) az MSZP-vel, valamint a Párbeszéddel – közölték a pártok közleményben az MTI-vel. A bejelentés alapján egyre inkább úgy…
Kreicsi Bálintot támogatja a KDNP salgótarjáni vezetése is
A KDNP salgótarjáni elnöksége Kreicsi Bálintot támogatja polgármesterjelöltként, a javaslatot hamarosan az alapszervezeti tagság elé terjesztik – derül ki a 3100.hu-hoz eljuttatott sajtónyilatkozatból. A polgármesterjelöltek közé immáron hivatalosan is bejelentkezett…
A rendszerváltás óta leginkább ellenzéki nagyváros: Salgótarján
A magyarországi vármegyeszékhelyek között nincs olyan város, mely a rendszerváltás óta többet lett volna ellenzékben az éppen aktuális országvezetéssel szemben, mint Salgótarján. Az 1990-től 2023-ig tartó 33 évből 21-ben volt…
Kreicsi Bálintot támogatja a Fidesz salgótarjáni vezetése
A Fidesz salgótarjáni elnöksége Kreicsi Bálintot támogatja polgármesterjelöltként, a javaslatot hamarosan az alapszervezeti tagság elé terjesztik. Döntöttek továbbá arról is: a nemzetivel párhuzamosan sor kerül egy Salgótarjáni Városi Konzultációra –…
Kreicsi Bálint lesz a Hajrá, Salgótarján! Egyesület polgármesterjelöltje
Hiánytalanul megtörtént a Hajrá, Salgótarján! Egyesület törvényszéki bejegyzése, a szervezet vezetője pedig polgármesterjelöltként fog indulni a 2024-es önkormányzati választáson – közölte péntek reggel kiadott sajtónyilatkozátban az egyesület. A Kreicsi Bálint…
Polgármesterjelölti “bemutatkozóvá” kerekedett a Förster Emléknap
Förster Kálmánra, a város első polgármesterére emlékezett szombaton délután közös rendezvényén a Hajrá, Salgótarján! Egyesület és a Polgári Salgótarjánért Alapítvány. Az eseményen hivatalosan nem hangzott el, de ismét visszaköszönt a…
Gyurcsány Ferenc: Fekete Zsoltot támogatja a DK az önkormányzati választáson
A Demokratikus Koalíció (DK) árnyékkormánya országjárást tart, a párt vezetése ennek részeként töltött két napot Nógrádban és Hevesben is a múlt héten, ez adott apropót a bejelentéshez is. Figyelembe véve,…
Tábori Anitát választotta polgármesternek Somoskőújfalu lakossága
A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a győztes 303, míg szintén független vetélytársai közül Tóth László korábbi településvezető 256, Csengődi Károly pedig 116 érvényes szavazatot kapott a július 17-i időközi…
Ludányi Józsefet választotta képviselőnek a 7-es számú salgótarjáni körzet lakossága
A függetlenként induló, de a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az LMP, az MSZP és a Párbeszéd támogatásával is bíró Ludányi Józsefet választotta közgyűlési képviselőnek a salgótarjáni 7-es számú választókerület lakossága.…
Három Nógrád megyei településen lesz időközi választás vasárnap
Nógrád megyében három településen tartanak időközi választást vasárnap: Vanyarcon polgármestert, Nagylócon és Hugyagon pedig új képviselő-testületet és polgármestert is választanak. Vanyarcon a tavaly decemberben elhunyt Hrncsjár Mihályné (Fidesz-KDNP) polgármester utódját…