Bejegyzések címke alapján
szakképzés
50 bejegyzés
Lezárultak az országos szakmai tanulmányi versenyek Nógrád vármegyei előválogatói
A napokban lezárultak a Szakma Kiváló Tanulója és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny megyei előválogatói a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (NKIK) szervezésében. A kamara tájékoztatása szerint összesen 19 szakmában…
Pedagógusoknak tartottak szakmai bemutatót a salgótarjáni kórház skill laborjában
Közismereti és szakmai pedagógusok részére szervezett szakmai bemutatót a Szent Lázár Vármegyei Kórház skill laborja – közölte az intézmény. Tájékoztatásuk szerint a Semmelweis Egyetem Kanizsai Dorottya Többcélú Szakképző Intézmény pedagógusainak…
Folytatódott a „Rendhagyó technika órák” című pályaorientációs sorozat a megyében
Továbbra is népszerű a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara „Rendhagyó technika órák” elnevezésű sorozata: eddig a felső tagozatos osztályok rendelkezésre bocsátott alkotó csomagok és kamarai oktató filmek által tucatnyi általános…
VR szemüvegen keresztül ismerhettek meg szakmákat Nógrád megyei felsősök
Idén közel 200 felső tagozatos általános iskolai diák próbálhatta ki magát egy-egy szakmában a virtuális virtuális valóság, azaz VR (Virtual Reality) elnevezésű modern szemüveg, valamint a hozzá tartozó eszközök segítségével,…
Határon átnyúló együttműködésben népszerűsítették az asztalos és gépészeti szakmákat
Az Interreg V-A Szlovákia- Magyarország Együttműködési Program, „R2-M3 – Munkára készen” elnevezésű Területi Foglalkoztatási Akcióterven belül több mint egy éven át dolgozott közösen a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (NKIK)…
Újabb magyar érmek születtek a szakmák világversenyén
Offner Márton ezüstérmes lett a víz- gáz és fűtésszerelő versenyszámban a WorldSkills Competition 2022 Special Edition világverseny németországi, lahri döntőjén, Bokor Péter és Hutter Péter kertépítők csapata pedig szakmájának bronzérmét…
Megvan az első magyar ezüstérmes a legrangosabb szakmai versenyen, a szakmák világversenyén
Sisák Botond webfejlesztő versenyszámban, Dél-Koreában léphetett a dobogó második fokára a WorldSkills Competition 2022 Special Edition világversenyen. A fiatal magyar szakemberek csapata emellett már hat kiválósági érmet is magáénak tudhat.…
Melírtechnikai bemutatót tartottak a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában
A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székhelyén harmadik alkalommal került megrendezésre Fodrász rendezvény. A Fátrai TEAM melírtechnikai bemutatóján Fátrai Krisztina ezüstkoszorús fodrászmester és Édl Viktória TOP fodrász varázsolták el az…
Határon átnyúló együttműködésben törekednek a foglalkoztatási helyzet javítására
Az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program támogatásával számos, a határon átnyúló térség gazdaságát közvetetten vagy közvetlenül érintő területen zajlik az “R2-M3 – Munkára készen” elnevezésű projekt, ezen belül végzi tevékenységét…
Gyakorlati oktatói képzést szervez a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
A tanfolyam és az azt lezáró vizsga azokat a gyakorlati oktatóként alkalmazott szakembereket, illetve szakoktatókat érinti, akik iskolán kívüli, azaz külső gyakorlati képzőhelyen foglalkoznak tanulóval a duális képzés keretein belül.…
