Bejegyzések címke alapján
Somoskőújfalu
61 bejegyzés
Előbb Salgótarjánban, majd Somoskőújfaluban is drogdílert fogtak a rendőrök
A múlt héten Salgótarjánban, szerdán pedig Somoskőújfaluban csaptak le drogkereskedőre a Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai. A salgótarjáni nyomozók előbb azt a 27 éves helyi lakost fogták el, aki több felnőttnek és…
Az összefogás fontosságát hangsúlyozta Somoskőújfalu polgármestere augusztus 20-án
Magyarországból és Somoskőújfaluból is akkor lesz virágzó ország, illetve virágzó település, ha minden jóakaratú ember összefog, közös céljaik elérésben pedig vállvetve segítik egymást – mondta Tábori Anita, Somoskőújfalu polgármestere a…
Lovas színház és Neoton koncert a salgótarjáni ünnepi programkínálatban
A salgótarjáni önkormányzat és a Rendezvény- és Médiaközpont által szervezett ünnepi programok pénteken este a Kakuk Lovasudvarban kezdődnek, míg holnap a Szent István téren és a Fő téren folytatódnak. Pénteken…
Újabb 10,6 milliárd forint támogatás érkezik Nógrád megyébe
Újabb források érkeznek Nógrád megyébe a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretéből, ezúttal összesen mintegy 10,6 milliárd forintnyi támogatás odaítéléséről született döntés – közölte hétfő délután sajtótájékoztatón Skuczi Nándor,…
Útlezárások lesznek a hétvégén Salgótarjánban és több környékbeli útszakaszon is
Salgótarjánban, valamint Szuha és Mátraalmás között szombaton, Somoskőújfaluban a határ közelében a hétvége mindkét napját érintően, míg a Tajti-lapos és Cered között vasárnap számíthatnak útlezárásokra a közlekedők. Augusztus 6-án, szombaton…
Idén eddig tizenhétből hat napot közlekedett teljes értékűen a gumikerekű kisvonat
Az Eresztvényi Látogatóközpont május végén jelentette be, hogy a pünkösdi hétvégével újraindul a gumikerekű turisztikai kisvonat menetrendszerinti közlekedése. Azóta egyetlen olyan hétvége volt, amikor szombaton és vasárnap is az előre…
Tábori Anitát választotta polgármesternek Somoskőújfalu lakossága
A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a győztes 303, míg szintén független vetélytársai közül Tóth László korábbi településvezető 256, Csengődi Károly pedig 116 érvényes szavazatot kapott a július 17-i időközi…
Salgótarjánban és Somoskőújfaluban is időközi választást tartanak vasárnap
Somoskőújfaluban feloszlás miatt új képviselő-testületet és polgármestert, Salgótarjánban haláleset miatt önkormányzati képviselőt választanak vasárnap. Ahogy arról már beszámoltunk, Somoskőújfaluban tavaly júliusban mondták ki a képviselő-testület feloszlását – négy igen és…
A trianoni határ túlsó oldalán áll a Beszterce-lakótelepi utazó kiállítás
Ahogyan arról már beszámoltunk: pénteken megnyitották a Trianon 100 című utazó kiállítást a salgótarjáni Beszterce téren, mely tér és korabeli – akkor még lakatlan – környéke az 1920-ban meghozott döntéseket…
Félezer fiatal tájfutó versenyez a salgótarjáni Európa-bajnokságon
Érkeznek a tájékozódási futó fiatalok Salgótarjánba és környékére, hétfőig a megyeszékhely környéke ad otthont a sportág ifjúsági Európa-bajnokságának. Összesen 34 ország képviselteti magát, 494 sportoló nevezett. Némi különlegesség, hogy bár…
