Bejegyzések címke alapján
járművezetés az eltiltás hatálya alatt
5 bejegyzés
Kitüntették a vesztegetést visszautasító pásztói rendőröket

Elismerő oklevelet vehettek át azok a pásztói rendőrök, akik nem fogadták el a vesztegetésként felajánlott pénzt – közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Mint ismertették, a Pásztói Rendőrkapitányság Rendészeti Osztályának egyenruhásai,…
Rendszám nélkül, táskájában droggal autózott a vezetéstől eltiltott sziráki nő
Rendszám nélkül, a járművezetéstől való eltiltás hatálya alatt autózott az a sziráki nő, akinek a táskájában még kábítószert is találtak a rendőrök – közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Mint ismertették,…
Börtön várhat a férfira, aki a Dunába hajtott egy lopott autóval
Vádat emelt a Balassagyarmati Járási Ügyészség azzal a 24 éves érsekvadkerti férfival szemben, aki ellopott egy autót, majd a Dunába hajtott vele, hogy elrejtse azt – közölte Bóna Gyula megyei…
Megpróbált elmenekülni a rendőrök elől a 15 éves sofőr
Vádat emelt a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy fiatalkorú ellen, aki vezetői engedély nélkül, eltiltás hatálya alatt vezette édesapja autóját, majd a rendőrök elől menekülve balesetet okozott – tájékoztatta portálunkat Bóna…
Elfutott a rendőrök elől a salgótarjáni gázoló
Vádat emelt a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy 18 éves salgótarjáni férfival szemben, aki a rendőrök elől menekülve elsodort egy gyalogost a megyeszékhelyen – tájékoztatta a 3100.hu-t Bóna Gyula megyei főügyész.…