Bejegyzések címke alapján
bűnügyek
388 bejegyzés
Borsosberényben fogták el a menekülő embercsempészt
Borsosberényben fogták el a rendőrök azt a cseh férfit, aki a gyanú szerint autójában 10 külföldit akart átcsempészni a határon – derül ki a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. A Rétsági…
Kiskorú lányt kényszerített prostitúcióra egy salgótarjáni férfi
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt felelhet az a 25 éves salgótarjáni férfi, aki prostitúcióra kényszerített egy kiskorú lányt – közölte a Nógrád Megyei Főügyészség. A vádirat szerint a férfi és az…
Felakasztással fenyegetett meg kamaszokat egy salgótarjáni sofőr
Vádat emelt a Salgótarjáni Járási Ügyészség azzal a 49 éves salgótarjáni teherautó sofőrrel szemben, aki két kamaszfiút támadott meg egy zebránál – olvasható a Nógrád Megyei Főügyészség közleményében. A férfi…
Baltával és késsel rontott egy családra egy ecsegi férfi
Őrizetbe vették a rendőrök azt a 30 éves férfit, aki baltával és késsel rontott rá egy családra Ecsegen – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság. Ismertetésük szerint a helyi férfi pár…
Lopás és garázdaság miatt körözött férfit fogtak el Salgótarjánban
Lopás és garázdaság miatt körözték azt a 27 éves férfit, akit a múlt vasárnapra virradó éjjel fogtak el a rendőrök a salgótarjáni Hősök úton – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.…
Nógrád megyei lakosokat is megkárosítottak az internetes csalók
Az online bankolás veszélyeire hívta fel a figyelmet a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság, miután szűkebb régiónk több lakóját is megkárosították az interneten tevékenykedő csalók. Mint ismertették, a rendőrségen november közepén tett…
Lezárult a nyomozás az édesanyját halálra késelő salgótarjáni nő ügyében
Lezárták a nyomozást a rendőrök annak az 57 éves salgótarjáni nőnek az ügyében, aki tavasszal több késszúrással megölte édesanyját – tájékoztatta portálunkat a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A nő március végén…
Embercsempészeket fogtak a parassapusztai határátkelőhelynél
Magyar-szlovák közös szolgálat során fogtak el két román embercsempészt megyénk rendőrei a parassapusztai határátkelőhelynél – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság. Tájékoztatásuk szerint munkatársaik kedden, a késő reggeli órákban figyeltek fel…
Letartóztatásban a visszaeső mátraverebélyi tolvaj
A Pásztói Járási Ügyészség indítványára a nyomozási bíró elrendelte egy 21 éves mátraverebélyi férfi letartóztatását, aki több épületbe és autóba is betört Pásztón és környékén – áll a Nógrád Megyei…
12 millió forintnyi kárt okozott egy ügyvéd a salgótarjáni kórháznak
Felfüggesztett börtönre és foglalkozástól eltiltásra ítélte a bíróság azt a Pest megyei ügyvédet, aki 12 millió forintnyi kárt okozott a salgótarjáni kórháznak – közölte a Nógrád Megyei Főügyészség. Mint ismertették,…
