Bejegyzések címke alapján
bűnügyek
281 bejegyzés
Letartóztatásban a járókelőket bántalmazó salgótarjáni férfi
Lopás, könnyű testi sértés és garázdaság miatt is eljárás indult egy 24 éves salgótarjáni férfi ellen, aki minden előzmény nélkül bántalmazott járókelőket – tájékoztatta a 3100.hu-t a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.…
Budapesti fegyverbolt tulajdonosát fogták el Nógrádkövesden
Nógrádkövesden csaptak le a rendőrök arra az 50 éves férfira, aki fegyverboltjában illegálisan árusított bizonyos lőszereket, és olyan fegyvereket tartott, melyek nem szerepelnek a magyar nyilvántartásban. Lefoglalták az engedély nélkül…
A salgótarjáni Garzonházban tevékenykedő festményhamisítóra is lecsaptak a rendőrök
Nyolc megyében – köztük Nógrádban – összesen 120 rendőr tartott házkutatást abban a festményhamisítási ügyben, melyben az elkövetők összesen félmilliárd forintos kárt okozhattak – derül ki a Készenléti Rendőrség Nemzeti…
Újra próbálkoznak az unokázós csalók Nógrád megyében
Ismét próbálkoznak az úgynevezett unokázós csalók Nógrád megyében – hívta fel a figyelmet a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság. Mint írták, egy idős nő csütörtök délután tett feljelentést a Balassagyarmati Rendőrkapitányságon, miszerint…
Minden rablót elfognak Salgótarjánban
Csütörtöki ülésén meghallgatta és elfogadta Ponyi Béla városi rendőrkapitány tavalyi évről szóló beszámolóját a város közgyűlése. Mint az a képviselők elé terjesztett dokumentumból kiderül: Nógrád megyében az országos szinthez viszonyítva…
Idős salgótarjáni férfit vert át, elfogták a rendőrök a lőrinci lakost
Csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Salgótarjáni Rendőrkapitányság egy 43 éves lőrinci férfi ellen, aki több tízezer forintot vitt el egy idős embertől. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye…
Elfogták a 14 éves fiút, aki betört a kállói postára
A pásztói nyomozók azonosították és elfogták azt a 14 éves fiút, aki többek között a kállói postára is betört – tájékoztatta portálunkat a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrségre még március…
Csökkent a bűncselekmények száma Salgótarjánban
Bár tavaly jelentősen csökkent, Nógrád megyei viszonylatban továbbra is magasnak számít a bűncselekmények száma Salgótarjánban – olvasható a Salgótarjáni Rendőrkapitányság városi közgyűlés elé terjesztett, 2021-es beszámolójában. A dokumentumot jövő heti…
Valótlan bejelentést tett egy salgótarjáni nő, hogy hazavigyék a rendőrök
Eljárást indított a Salgótarjáni Rendőrkapitányság egy 34 éves nő ellen, aki nem akart a buszra várni, így valótlan bejelentést tett, hogy a rendőrök segítségével hazajusson. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye…
A kádat is kibontotta a salgótarjáni betörő
Elfogták a salgótarjáni rendőrök azt a két férfit, akik a gyanú szerint a közelmúltban több lakásba is betörtek a megyeszékhelyen – tájékoztatta portálunkat a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság. Mint írták, a…