Az összefogás a válasz az egyházakat és a vidéki embereket ért fenyegetésekre – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton a Nógrád megyei Héhalmon.
Az MTI tudósítása szerint Soltész Miklós a kormányzati támogatással megújult Kisboldogasszony Plébániatemplom ünnepélyes megáldása alkalmából arról beszélt: a rendszerváltozás kezdetén sokan bíztak abban, hogy a Sztálin, Rákosi, és Apró Antal nevével fémjelzett idők nem fognak visszatérni. Remélték, hogy a vidékiség nem jelent hátrányt, és nem üldözik tovább a kereszténységet – tette hozzá.
Ám 32 év után csalódniuk kell, hiszen újra fenyegetik és gúnyolják a vidéki embereket a rendszerváltás előtti időket “magukévá tevő” politikai erők, melyek az egyházaknak támogatások megvonását, intézményeik ellehetetlenítését ígérve, kommunista időket idéző módon, olykor papokat és híveket börtönnel, akasztással fenyegetnek – húzta alá. Mindez azt mutatja, “az apró klánok és az apró klónok itt vannak közöttünk” – fogalmazott.
A kereszténység és az ország válaszának ez esetben is egyértelműnek kell lennie, mint amilyen a héhalmi templom felújítására adott válasz volt: a helyiek összefogásával és az egyház, valamint a kormány és a térség országgyűlési képviselőjének segítségével elhárult minden akadály, és az épület külső rekonstrukciója megvalósulhatott – emlékeztetett.
Soltész Miklós szerint Héhalmon minden hívő ember számíthat arra, hogy a polgári kormány a jövőben is tiszteli és segíti a települést, hiszen az a közösség, amely számos papot adott az elmúlt évtizedekben a magyar katolikus egyháznak, megérdemli, hogy temploma tovább szépüljön. A politikus felszólította a jelenlévőket: ne hagyják válasz nélkül legfőbb értékeink, a gyermekek, a családok és az egyházak ellen indított támadásokat.
Ugyancsak megújult és közösségi szerepet is kapott a helyi plébánia – hívta fel a figyelmet az államtitkár, aki a templom megáldását követően itt nyitóbeszédet tartott A nemzetiségek együttélése Magyarországon és az Európai Unióban címmel kezdődött fórumon.
Elmondta: az unió területén élő mintegy 500 millió ember egytizede tartja valamely nemzeti kisebbséghez tartozónak magát. Ez körülbelül 90 különböző nyelv együttélését is jelenti, így hatalmas felelősség és feladat e sokszínűség megőrzése. Ezzel szemben Brüsszel olyan megoldást erőltet a migráción keresztül, amely magában hordozza a nemzetek feloldódásának veszélyét a kontinensre érkezők áradatába – mutatott rá.
Az ezzel szembemenő két erdélyi kezdeményezés, a 11 országban több mint 1,3 millió ember által támogatott minority safepack, valamint a nemzeti régiók megalakítását célzó, az előzőnél is több támogató aláírással benyújtott javaslat megoldást jelentene a problémára, ám az unió mindkettőt “lesöpörte az asztalról” – jelentette ki.
Magyarország támogatja a nemzetiségeket
A magyarországi kisebbségek megítélése kapcsán is számtalanszor beigazolódott már, hogy az uniós bürokratákat nem érdeklik a tények – jegyezte meg a politikus, aki szerint pedig a pozitív folyamatokat már a 2011-es népszámlálás is mutatta, amikor a korábbinál több mint 40 százalékkal többen vallották magukat nemzetiséginek. A polgári kormányzás kezdetén 10 nemzetiségek által fenntartott iskola volt Magyarországon, miközben ma 100 ilyen működik, a nemzetiségek állami támogatása pedig tíz év alatt hatszorosára nőtt – sorolta.
További fontos eredményként említette, hogy 12 nemzetiségi szószóló és egy országgyűlési képviselő került a parlamentbe, jelezve: szomorúan hallotta a hírt, hogy a roma országos vezetők nem tudtak a következő ciklusra szószóló-jelöltet állítani. Ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy a Fidesz-KDNP a jövőben is képviseli a cigányságot.
Soltész Miklós szólt még a nemzetiségi pedagógusok pótlékának és a diákok ösztöndíjának bevezetéséről, továbbá azokról az anyaországi kirándulásokat, közösségi programokat, építészeti emlékek megőrzését támogató pályázatok kiírásáról, amelyek mindegyike végső soron a nemzetiségi közösségek megőrzését, erősítését szolgálja.
A magyarországi nemzetiségek reneszánszukat élik, és olyan lehetőségek előtt állnak, amelyre évszázadok óta nem volt példa. Ez pedig a szomszédos országok többségében az ott élő, határon túli magyarságra is kedvező hatást gyakorol – zárta szavait Soltész Miklós.