Nem lehetett könnyű hosszú évekig egy városnyi méretű építkezésen élni.
Talán ez a mondat az, mely a Salgótarján modern építészete 1945-1900 című könyvből leginkább kifejezi, milyen léptékű és ütemű volt Salgótarján ma ismert városképének kialakítása. A tavaly év végén megjelent könyvről nem túlzás azt állítani, hogy osztatlan sikert aratott szakmai és laikus, helyi berkekben is. A 3100.hu ajánlósorozatot indít, bemutatva a nemrégiben megjelent, helyi vonatkozású könyveket és kiadványokat, ennek első része a Kedves László Könyvműhelyének gondozásában megjelent kötetről szól.
Építészeti utópia
Salgótarján megkülönböztetett helyet foglal el a hazai és a közép-európai építészettörténetben – kezdődik a Kedves László Könyvműhelyének gondozásában megjelent könyvet megíró Hartmann Gergely bevezetője, A régi város helyén megvalósult utópia címmel. Összegzése szerint a város különlegességét az adja, hogy bár átalakulása a Rákosi-korszak erőltetett iparosítási hullámában indult el, lendületet és markáns karaktert a Kádár-korszakban kapott. Salgótarján így az 1945 és 1990 közötti építészettörténetünk egyfajta sűrűsödése, esszenciája; ennél fogva pedig azoknak, akiket érdekel ez az építészeti korszak, talán nincs is ennél tanulságosabb és érdekesebb város.
Mondhatnánk, hogy egyetlen Salgótarján rajongó sem tudna hízelgőbbet írni a sokak számára a betondzsungel jelzővel degradált városról, de ezeket a nyitó gondolatokat a könyvet eddig szemléző portálok legtöbbje is hasonló érzelmi töltettel igazolja vissza. A „hiánypótló” jelzőt kicsit ugyan elcsépeltük már a könyvekkel kapcsolatban, de ez tényleg az. A könyv olyan esztétikai nívóval tárja elénk Nógrád megye székhelyét, hogy az egy egészen új fejezetét is elindíthatja e város történetének. Az építészetben nálam jóval komolyabban utazók közösségi médiabeli kommentjeiből kiderül, ez a könyvecske, ami nem tudományos igénnyel készített monográfia, nem csupán a hozzám hasonlók tetszését nyerte el. Csak néhány példa egy gyors internetes keresés eredményéként elénk került olyan cikkekből, melyek a kötetet szemlézték.
Lak(hat)ásedukáció és épületben megtestesülő hatalmi attitűd
A 128 oldalon bemutatott részletes leírások szinte megszámlálhatatlan apró érdekességet rejtenek. Ezek közül elsősorban nem is építészeti, inkább az adott épülethez kapcsolódó, járulékos helyi információkból következik most két ízelítő.
Az Arany János úti tízemeletes középmagas lakóházak egyikének lakásaiban „Modern otthon” címen nyílt kiállítás. A felépítést követően, 1970 decemberét írjuk, amikor ezekben lényegében mintalakásokat rendeztek be hazai gyártású, modern bútorokkal, melyeket meg is lehetett vásárolni. Mai szemmel rácsodálkozhatunk az elsődleges célra, ami nem volt más, minthogy a legtöbbször komfort nélküli kolónialakásokból beköltözők megismerjék az ilyen lakások helyes berendezését és „használatát”. Ez egyébként három évvel később, a Garzonházak felépítését követően is megismétlődött.
Érdekes továbbá az egykori Népjóléti Képzési Központhoz fűzött kommentár egyik részlete is. Mint a könyvben kiemelik, az 1920-as években épült közintézmények közvetlen szomszédságában 1965-re készült el a Megyei Pártbizottság székháza. Mindez jól jelképezte a Kádár-kori állampárt lehetőleg háttérbe húzódó, mégis megkérdőjelezhetetlen jelenlétét a városban. A máshol ekkortájt domináló szürkeség helyett az épület homlokzata eredetileg vakító fehér volt (a helyi folklór el is nevezte „fehér háznak”).
Az épület által sugárzott attitűd ilyen formában ma már nem rajzolódik ki a városképben, de a könyv a pontos építési évszámokkal abban is segít nekünk, hogy tudjuk: az ingatlan átadásakor a legközelebbi magas épület a Karancs Szálló, majd vele szemben az erkélyházak prototípusa volt. Ha magunk elé képzeljük a nyugati városrész magas lakóházai, az Arany János úti tízemeletesek, a Március 15. úti erkélyházak, az SZMT, ÁFÉSZ és TIT székházak vagy éppen a Garzonházak nélküli városképet, akkor érzékelhető, hogy az épületnek valóban volt egy ilyen „üzenete”.
Lokálpatrióta csemege, kötelező darab
Összességében az igazi lokálpatrióták könyvespolcáról nem hiányozhat, és nem csak azért, hogy a csillapíthatatlan gyűjtőszellem megnyilvánulásaként ott a korábbinál eggyel több kötet sorakozzon. A helytörténet iránt érdeklődők a városépítészet számos mozzanatával tisztában lehetnek eddig megjelent kiadványokból, léteznek kifejezetten ennek a témának szentelt korábbi könyvek is, de ilyen mélységben és komplexitásban egyik sem foglalkozik ezzel a folyamattal. Ez a kötet olyan részletekre és összefüggésekre is rámutat, mely sokszor hidat alkot a meglévő helyi ismeretek között. Azoknak pedig, akik Salgótarján történetével éppen ezen oldalakon fognak első ízben találkozni, a várost megtestesítő épületek ismertetői remek kiindulási és támpontot jelenthetnek.
A kötet érdeme továbbá, hogy abban nem építész szakzsargon köszön vissza, így a laikus érdeklődők számára is érhető és olvasmányos. A Salgótarján modern építészete 1945-1990 című könyv 128 oldalon, 6 sétára felfűzve összesen 69 épületet ismertet, a tájékozódást sematikus térképek segítik, az épületleírásokat Gulyás Attila fotói kísérik. A kiadó, Kedves László tájékoztatása szerint a 3100.hu a könyv első megrendelője volt még a tavalyi év végén.
