“Keressük Petőfit!” címmel indított városi kalandjátékot Balassagyarmaton a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ.
Az intézmény közösségi oldalán megjelent felhívás szerint az érdeklődők a művelődési központban vagy a Jánossy Képtárban szerezhetik be a játékhoz szükséges kalandtérképet. A résztvevőknek ezután el kell látogatniuk az egyes állomásokra, majd megfejteni a hozzájuk kapcsolódó feladványt.
A kitöltött kalandlapot a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban, Petőfi ruhásládájában kell elhelyezni. A megfejtők között augusztus 12-én, este hat órától értékes nyereményeket sorsolnak ki a művelődési központban, Turek Miklós versszínházában. Az intézmény felhívta a figyelmet, hogy egy személy legfeljebb egy szelvénnyel jelentkezhet, és csak olvasható, teljesen kitöltött nevezési lapokat fogadnak el.
A városi kalandjátékkal kapcsolatban további információ a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ honlapján és közösségi oldalán érhető el.