Ahogy az előző években, úgy ezúttal is az évad első bemutatója előtt adta át elismeréseit a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház.
A teátrum beszámolója szerint a T. Pataki Emlékgyűrűt Gyetvai Viktória rendezőasszisztens érdemelte ki. Zenthe Emlékplakettet vehetett át a múlt pénteki díjátadón Bozó Andrea színésznő A főszereplő című krimivígjátékban nyújtott alakításáért, valamint támogatói Zenthe Emlékplakettel jutalmazták a D’lite Sound Kft.-t.
A premier előtt az előző évadban nyújtott teljesítményért járó, a közönség által megszavazott Vastaps-díjakat is kiosztották. A legjobb saját előadás A bolond lány lett Szabó P. Szilveszter rendezésében; a legjobb színésznő díját Szilvási Judit kapta az Az öldöklés istene – Házaspárbaj című darabban nyújtott alakításáért, míg a legjobb színész Mucsi Zoltán lett, aki Harpagont játszotta A fösvényben, melyet a Szigligeti Színház hozott el Salgótarjánba.
A legjobb mese a KoméDiák Színpad Segítség, ember! című előadása lett; a legjobb vendégelőadás a közönség szerint a József Attila Színház Szibériai csárdása volt; a legjobb ifjúsági előadás díját pedig a Zenthe Ferenc Színház és az Andi színjátszósai közös produkciója, a Valahol Európában kapta. Mint arról portálunk is beszámolt, a salgótarjáni teátrum az évad első bemutatóján Szabó Magda Az a szép, fényes nap című történelmi drámáját vitte színre.