Helyi ügyek
391 bejegyzés
Hétfőig várják a kézművesek jelentkezését az NKIK karácsonyi vásárára
Idén is megrendezi „Karácsonyi készülődés” című vásárát a Nógrád Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. A hagyományosan december elején tartott vásáron kézműipari vállalkozók és népi iparművészek mutathatják be, illetve értékesíthetik portékáikat. A…
Több milliárd forintnyi állami támogatás érkezik Salgótarjánba
Több milliárd forintnyi támogatás érkezik a központi költségvetésből Salgótarjánba – erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt a Salgótarjáni Városi Televízió Napirenden című műsorában. A kormányfő, valamint Lázár János építési és közlekedési…
186 millió forint rendkívüli működési támogatást kapott Salgótarján önkormányzata
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter döntése nyomán 186 millió forint rendkívüli működési támogatást kapott Salgótarján önkormányzata – jelentette be Kreicsi Bálint, a megyeszékhely polgármestere.…
Megérkezett a Versenyképes Járások Program 250 millió forintnyi támogatása Salgótarjánba
Megérkezett Salgótarján önkormányzatához az a 250 millió forintnyi támogatás, melyet a Versenyképes Járások Program keretében, elsősorban köz- és közlekedésbiztonsági intézkedésekre nyert el a város. Az önkormányzat honlapján megjelent közlemény szerint…
Megkezdődött az egykori salgótarjáni öblösüveggyár épületeinek bontása
A terület tulajdonosa megkezdte az egykori salgótarjáni öblösüveggyár épületeinek szakaszos elbontását – jelentette be Kreicsi Bálint, a város polgármestere, aki történelmi pillanatnak nevezte a bontás megkezdését. Azt írta: korábban is…
Jobb közbiztonságot, minőségi vendéglátóhelyeket és több zöldfelületet szeretne a lakosság a városközpontban
Jobb közbiztonságot, minőségi vendéglátóhelyeket és több zöldfelületet szeretne a lakosság Salgótarján városközpontjában, de sokan fontosnak tartják az épületállomány felújítását is – derült ki a Városközpont Rehabilitációs Terv kapcsán végzett közvélemény…
A nyári szünet utáni első ülését tartotta Salgótarján közgyűlése
Első rendes ülését tartotta a nyári szünetet követően Salgótarján közgyűlése csütörtökön. Az ülésen – melyen több mint harminc napirendi pontot tárgyaltak – megemlékeztek a város egykori alpolgármesteréről, elismeréseket adtak át,…
Lakossági fórumokra várják a salgótarjániakat mától szeptember végéig
Városi Konzultáció keretében számos helyszínen várják lakossági fórumokra a salgótarjániakat a városvezetés és a válaszókerületi képviselők a következő napokban – közölte honlapján a salgótarjáni városháza. Az eseményeken a polgármesteri hivatal…
Régészeti feltárás indult Salgó váránál
Régészeti feltárás vette kezdetét Salgó váránál a „Salgó-Somoskő – Két vár, egy család” című projekt részeként – adta hírül a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum. Mint kiemelték, a várba vezető turistautakat…
Drogériának, elektronikai üzletnek, de ruházati- és cipőboltoknak is otthont adhat a salgótarjáni Stop Shop
Ruházati, cipő- és elektronikai üzleteknek, drogériának és háztartási kiegészítőket kínáló boltnak is otthont adhat a tervek szerint a Salgótarjánban épülő Stop Shop – derül ki a kivitelezést végző KÉSZ Csoport…
