Helyi ügyek
391 bejegyzés
Lakossági fórumokon osztottak meg részleteket két salgótarjáni projektről is
Több részlet is kiderült a közelmúltban tartott lakossági fórumokon a Kemerovo-lakótelepet, illetve a Vásárteret és a Rokkant-telepet érintő, TOP Pluszos forrásokból tervezett fejlesztésekről. A Salgótarján Ma önkormányzati havilap cikke szerint…
Időkapszulát helyeznek el Salgótarjánban, a lakók üzeneteit is várják
Időkapszulát helyeznek el január 27-én, a „Salgótarján 100 éve város” emlékév zárásaként a Dr. Förster Kálmán téren – olvasható a vármegyeszékhely önkormányzatának hivatalos közösségi oldalán. Mint ismertették, az időkapszulában szeretnénk…
Lakossági LED-csere program indult Salgótarjánban
Lakossági LED-csere program indult Salgótarjánban, melynek részeként a megyeszékhely háztartásai ingyen juthatnak energiatakarékos izzókhoz – olvasható a Salgó Vagyon Kft. közleményében. Mint ismertették, Salgótarján önkormányzata és a CYEB közös programjára…
Becsó Zsolt: ismét rendkívüli kormánytámogatás érkezik a salgótarjáni önkormányzathoz
Salgótarján ismét jelentős támogatást kapott az Orbán kormánytól – jelentette be Becsó Zsolt. A várost is magába foglaló kelet-nógrádi térség országgyűlési képviselője ismertette: a települések rendkívüli támogatása jogcímen 262 millió…
A salgótarjáni intézmények távhődíja a felére, a vállalkozásoké majdnem felére csökkent
December utolsó napjaiban jelent meg a Magyar Közlönyben az a rendelet, mely a távfűtés árát alapjaiban meghatározza az első negyedévre. Az alkalmazandó referenciaár megállapítása a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal…
428 millió forint rezsitámogatást kap a kormánytól Salgótarján önkormányzata
Támogatást kapnak a megemelkedett energiaköltségekhez a települések – közölte a Miniszterelnökség hétfőn az MTI-vel. A közleményben hangsúlyozták: a háború és a brüsszeli szankciók következményeként az energiaárak sokszorosára emelkedtek. A kormány…
11 milliárd forintos fejlesztési keret elköltése előtt áll a salgótarjáni önkormányzat
Folytatódik az előző években Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) néven futott konstrukció. Mint arról már beszámoltunk: a salgótarjáni önkormányzat bő 11 milliárd forintos dedikált pályázati kerettel gazdálkodhat majd a…
Polgármesteri válasz érkezett a Jobb Páholy – Förster Társaság Egyesület kérdéseire
A közelmúltban megérkezett Fekete Zsolt polgármester írásbeli válasza azokra a kérdésekre, melyeket a Jobb Páholy – Förster Társaság Egyesület képviselői tettek fel a november végi közmeghallgatáson. Mint a nyilvánosságra hozott…
Lényegében a tőzsdeivel megegyező áron kap áramot jövőre a salgótarjáni önkormányzat
Elhanyagolható, mindösszesen százezrelékes szolgáltatói árrés felszámolása mellett, lényegében a HUDEX Magyar Derivatív Energiatőzsde aktuális elszámolóárain fogja biztosítani az áramot a salgótarjáni önkormányzati cégeknek 2023-ban az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. –…
Lezárult a Salgótarjáni Helyi Akciócsoport fejlesztéssorozata
Hat év után lezárult a város számos közösségét megmozgató Salgótarjáni Helyi Akciócsoport, azaz a HACS tevékenysége – számolt be a Salgótarjáni Városi Televízió. Az akciócsoport 15 tagból állt, köztük civilekből,…
