Gazdaság
135 bejegyzés
Ötszázötven betölthető pozíciót kínál majd a salgótarjáni állásbörze
Áprilisban és májusban a megye minden járási székhelyére eljut a Nógrád Megyei Kormányhivatal ingyenesen látogatható, mindenki előtt nyitott állásbörzéje. Az első ilyen eseményt csütörtökön Szécsényben tartották, a következő állásbörzét pedig…
Számos Nógrád megyei vállalat valósított meg fejlesztéseket a közelmúltban
Az elmúlt időszakban több Nógrád megyei vállalat is nagy volumenű fejlesztésekről számolhatott be. Örömteli, hogy a beruházásokkal érintett cégek többsége tagja a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának (NKIK), mely üdvözli…
Újabb Nógrád megyei termékek nyerték el a GEOfood védjegyet
Újabb Nógrád megyei termelők nyerték el a GEOfood nemzetközi védjegyet, akik szerdán, a Novohrad-Nógrád Geopark és Nógrád Megye Önkormányzatának közös rendezvényén vehették át az elismerést. Az eseményen nem csak az…
1,8 milliárd forintos fejlesztést hajtott végre a Mikropakk
Közel 1,8 milliárd forint összértékű fejlesztést hajtott végre a salgótarjáni ipari parkban működő Mikropakk Műanyag- és Fémfeldolgozó Kft. A beruházásnak köszönhetően a cég autóipari beszállítóvá is tudott válni, együttműködésben egyik…
Több száz milliós fejlesztést valósított meg a Fort-Bau Therm Zrt.
A magyar gazdaság a sorozatos válságok ellenére, 2010 óta az Európai Unió szégyenpadjáról az élvonalba tört – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Salgótarjánban. A minisztérium közleménye szerint…
Károsanyag-kibocsátás nélküli tevékenységgel kaphat újra funkciót az acélgyári terület
A napokban asztalhoz ült a városvezetés az egykori acélgyár területének új tulajdonosával. Fekete Zsolt polgármester közösségi oldalán arról ír: a társaságnak komoly tervei vannak a hatalmas területtel, azt újra Salgótarján…
Az új befektető tervei szerint újra vendégeket fogad majd a Karancs Szálló
Tárgyalást folytatott a salgótarjáni városvezetés a Karancs Szálloda árverése során legmagasabb ajánlatot tevő céggel szerdán – közölte közösségi oldalán Fekete Zsolt. A megyeszékhely polgármestere azt írta: az ingatlanberuházó vállalatnak hosszú…
Partnerségre lépett a füleki szakközépiskolával a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
A szlovák-magyar határtérség gazdasági felzárkózatása, illetve a foglalkoztatást támogató gazdasági programok összehangolása a célja „Az R2 és M3 között” foglalkoztatási akciótervnek, melynek részeként létrejött a TRAIN fantázianevű projektpartnerség a Nógrád…
Hulladékgazdálkodó cég érkezhet az egykori acélgyár területére
Érvényes és eredményes volt az a nyilvános pályázat, amely a felszámolás alatt álló Acélgyár Zrt. területének értékesítésére irányult – derül ki az Elektronikus Értékesítési Rendszer nyilvános adataiból. Az összesen majdnem…
Fehér üzemet alakít ki a Pirazol Kft. Salgótarjánban
Megfelelően elkülönített, tiszta gyártástechnológiát biztosító úgynevezett fehér üzemet hoz létre salgótarjáni telephelyén a Pirazol Kft. – számolt be az MTI. A társaság tájékoztatása szerint a fejlesztés célja két fő szegmensre összpontosít, az…
