Bejegyzések szerző alapján
Rozgonyi Rita
1856 bejegyzés
Kilenc Nógrád megyei templom részletesebb múltjára derülhet fény
A múlt héten véget ért a Dornyay Béla Múzeum régészeti projektje, melyben kilenc középkori vagy annak vélt templomot kutattak Nógrád megyében. Az augusztus második felében indult ásatások során több meglepetés…
Lakossági fórumokra várják a salgótarjániakat
Október 4-én, hétfőn indult és egészen november elejéig tart Salgótarjánban az önkormányzat által meghirdetett lakossági fórumsorozat. Fekete Zsolt, Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere az egyéni választókerületek képviselőivel közösen tartja a…
Átadták a Somoskői Látogatóközpont kibővült épületét
Péntek délelőtt, ünnepélyes keretek között adták át a Somoskői Látogatóközpont kibővített épületét. Az Ipoly Erdő Zrt. komplexuma a közelmúltban egy több száz négyzetméteres épületszárnnyal bővült, melyben immár szállóvendégeket is tudnak…
Mellrák Elleni Küzdelem Világnapja – Életek ezreit mentheti meg a korai felismerés
A mellrák elleni küzdelemre, valamint a szűrővizsgálatok és a megelőzés fontosságára hívták fel a figyelmet a résztvevők a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete és a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya…
A Somoskőújfalut és Eresztvényt összekötő erdei nyomvonal lett az Év Erdei Kerékpárútja
A Somoskőújfalu és Eresztvény között húzódó bicikliút nyerte el az Év Erdei Kerékpárútja címet az Országos Erdészeti Egyesület pályázatán – számolt be a karancs-medves.info. Mint írják, az egyesület közleményében ismertette:…
Több száz diák pályaválasztását segítették Balassagyarmaton és Salgótarjánban
Több mint hatszáz diák ismerhetett meg különféle szakmákat testközelből a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum közös rendezvényein. A Szakma Piactér Salgótarjánba és Balassagyarmatra is…
Közös sétával hívják fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre Salgótarjánban
Figyelemfelkeltő sétát szervez október 5-én a mellrák elleni harc jegyében a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete és a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya. A résztvevők déltől gyülekezhetnek és regisztrálhatnak a…
Emberölés előkészülete miatt vettek őrizetbe egy szarvasgedei férfit
Emberölés előkészülete miatt vették őrizetbe a rendőrök azt a 38 éves férfit, aki egy lőfegyverrel fenyegette meg szüleit – tájékoztatta portálunkat a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrségre vasárnap, nem sokkal…
Hivatalosan is átadták a megújult és kibővült Karancsaljai Napfény Óvodát
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtökön a megújult Karancsaljai Napfény Óvodát. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban elnyert támogatásból a régi szárny felújítása mellett egy új épületrészt is felépítettek, melyben…
Fellebbezett az ügyészség a Salgótarjánban is ténykedő betörők ügyében
Súlyosításért fellebbezett a Salgótarjáni Járási Ügyészség annak a betörőbandának az ügyében, akik többek között egy salgótarjáni üzletet is ki akartak fosztani – közölte a megyei főügyész. Bóna Gyula ismertetése szerint…
