Bejegyzések szerző alapján
Rozgonyi Rita
1856 bejegyzés
Pár órán belül azonosították a két férfit, akik betörtek egy salgótarjáni boltba
Pár órán belül azonosították a rendőrök azt a két férfit, akik a napokban betörtek egy salgótarjáni élelmiszerboltba – tájékoztatta portálunkat a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A közleményből kiderül: a rendőrségre kedden,…
Pénteken kezdődik a LiteraTúra idei programsorozata Füleken
Pénteken az Ady/Petőfi című előadással kezdődik meg a LiteraTúra idei, immár kilencedik éve tartó rendezvénysorozata a szlovákiai Füleken. Az idei programokon az irodalom és más művészeti ágak kapcsolatát is igyekeznek bemutatni…
Hamarosan indul a Budapesti út felújítása a Hősök útja felé
Néhány hét múlva, várhatóan április közepén elkezdődik Salgótarjánban a Budapesti út felújítása – derül ki a megyeszékhely holnapján közzétett tájékoztatóból. Mint írták, az építési munkaterületet már átadták a kivitelezőnek, a…
Újabb Nógrád megyei termékek nyerték el a GEOfood védjegyet
Újabb Nógrád megyei termelők nyerték el a GEOfood nemzetközi védjegyet, akik szerdán, a Novohrad-Nógrád Geopark és Nógrád Megye Önkormányzatának közös rendezvényén vehették át az elismerést. Az eseményen nem csak az…
Benczúr Gyula műveiből nyílt kiállítás a Dornyay Béla Múzeumban
Hétfőn megnyílt a Benczúr Gyula Emlékkiállítás a Dornyay Béla Múzeumban, mely a nyíregyházi Jósa András Múzeumból érkezett a megyeszékhelyre – számolt be a Salgótarjáni Városi Televízió. A kiállítás megnyitóján Shah…
Salgótarján belvárosában molesztált egy diáklányt egy helyi férfi
Vádat emelt a Salgótarjáni Járási Ügyészség egy 46 éves helyi férfival szemben, aki 2021 novemberében a megyeszékhely belvárosában molesztált egy diáklányt – közölte Bóna Gyula megyei főügyész. A vád szerint…
24 hektárnyi zöldfelület újulhat meg Balassagyarmaton
Mintegy 24 hektárnyi zöldfelület újulhat meg Balassagyarmaton a Zöld Csiga beruházás részeként – számolt be a város polgármestere közösségi oldalán. Csach Gábor ismertetése szerint a napokban megérkezett az önkormányzathoz az…
Elismerésben részesültek a Nógrád Megyei Kormányhivatal munkatársai
Tamási Ildikó és Kriston Péter, a Nógrád Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási szakterületének vezetője és osztályvezetője a közfoglalkoztatás programok koordinálásában és végrehajtásában betöltött jelentős szerepükkel és kiemelkedő szakmai tevékenységükkel érdemeltek ki elismerést…
Visszatér a Tarjáni Tavasz
Két év kihagyás után idén visszatér Salgótarján nagy múltú összművészeti fesztiválja, a Tarjáni Tavasz – számolt be a Salgótarjáni Rendezvény és Médiaközpont. Mint írták, a tradíciók megtartása mellett lényeges átalakítások…
Új üzemcsarnokot adtak át az Urbán Édesipari Termékgyártó Kft.-nél Rétságon
Új üzemcsarnokot és berendezéseket adtak át a nyugat-nógrádi Rétságon az Urbán Édesipari Termékgyártó Kft.-nél csütörtökön – olvasható az MTI beszámolójában. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program élelmiszeripari pályázatának keretében a…
