Őrizetbe vettek a nyomozók egy 36 éves férfit, aki segítőkészséget színlelve, rövid idő alatt kétszer is meglopott egy 74 éves nőt Salgótarjánban – közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A helyi férfi – aki korábban már több üzletből is lopott – hétfőn szemelte ki a jól öltözött idős hölgyet, akit követni kezdett, majd az egyik boltban felajánlotta neki, hogy segít visszatolni a kosarat. Az elkövető eközben elemelte a nő pénztárcáját annak táskájából, majd távozott. A közeli parkolóban átnézte a rózsaszín pénztárcát, de csak 280 forintot talált benne, amelyet magához vett, a tárcát pedig eldobta.
Mivel kevesellte a tárcában talált pénzt, a férfi visszatért az időközben a bolt előtti padra leült nőhöz, és hátulról felkapta a mellé letett táskát, amellyel futva menekült. A hangosan segítséget kérő sértett jelzésére reagált egy arra járó férfi és lánya, akik futva követték a menekülő tolvajt, majd utolérték és visszatartották a rendőrök kiérkezéséig.
Az elkövetőt a hatóság tagjai előállították a rendőrkapitányságra, ahol kihallgatták, majd – tekintettel arra, hogy több büntetőeljárás van ellene folyamatban lopások miatt – őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. A rendőrök a 36 éves férfit jelenleg három lopással gyanúsítják, de vizsgálják azt is, hogy kapcsolatba hozható-e az elmúlt hetekben a városban elkövetett vagyon elleni bűncselekményekkel.

A tolvaj elfogásában segédkező salgótarjáni férfit és lányát a Salgótarjáni Rendőrkapitányság vezetője, Bárnai Balázs rendőr alezredes szerdán a rendőrkapitányság épületében köszöntötte, és apró ajándékkal hálálta meg önzetlen és példamutató segítségnyújtásukat.
