Az 1944-es lavinaszerencsétlenség áldozataira emlékeztek meg hétfőn délután a salgótarjáni Régi Központi Temetőben.
Mint ismert, 81 évvel ezelőtt a Radnai-havasokban lavina sodorta el a Salgótarjáni Acélgyári Levente Egylet 16 tagját alig 100 méterrel céljuk, a 2303 méter magas Nagy-Pietrosz elérése előtt. A tragédiának egyetlen túlélője volt. A tiszteletükre tartott megemlékezésen Kreicsi Bálint, a megyeszékhely polgármestere hangsúlyozta: 1944. január 13. nem csak Salgótarján számára, de egész Magyarország sportéletében egy fekete dátum.

Mint felidézte, ekkorra elvesztettük a Kárpátokat északról és keletről, és csak a középhegységeink maradtak számunkra, valamint a túrázás, a természet, a síelés szeretete. Ennek nyomán valami elindult, 1935-ben pedig már versenyeket szerveztek a salgói sípályán, ahol igazi sportélet bontakozott ki. Amikor a második világháború alatt egy rövid időre visszakaptuk a Kárpátok keleti részét, új álom született, mégpedig egy téli olimpia megszervezése.
Ezt tettek követték, 1944-ben pedig elkészült a Radnai-havasok lábánál Európa akkori legnagyobb síugrósánca – ebből talán lehet érezni, milyen remény, várakozás övezte ezt a sportot, ebben pedig fáklyavivők voltak a salgótarjáni leventék – fogalmazott Kreicsi Bálint.
A leventék 1944 telén nagy lendülettel indultak el, hogy egy nehéz útvonalon meghódítsák ezt a csúcsot, példát és elhivatottságot mutassanak. A lavina azonban tragikus módon elsodorta őket, velük együtt pedig valami elsodorta az álmokat is – mondta a polgármester.
Kreicsi Bálint végezetül kifejtette: évtizedeken keresztül megemlékezni sem lehetett méltóan a helyszínen, ám a 2000-es évek elején aztán gondos polgárok, akik szívükön viselték a leventék sorsát, az akkori önkormányzat segítségével emlékhelyet készítettek a Nagy-Pietrosz oldalán, a Mosolygó-tónál. Azóta évről évre lelkes zarándokok mennek el és róják le kegyeletüket – nekik háláját fejezte ki Salgótarján első embere.

A városvezető beszéde után Varga András, a salgótarjáni Római Katolikus Főplébánia esperes-főplébánosa mondott imát, melyben úgy szólt: tudjuk, hogy Isten „a leventék mellett volt, amikor a fehér hógörgeteg, a lavina a halált okozó sírjukká lett”. Egyben azt kérte Istentől, „ne engedje, hogy a feledés elmossa a nevüket, és szívünkben arcuk elhalványodjék”.
Az ünnepség végül az emlékezés virágainak elhelyezésével zárult. A megemlékezésen trombitán közreműködött Farkas Dezső, a Salgótarjáni Rézfúvós Kvintett tagja, valamint verset mondott Baksa Marcell, a Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium diákja.