Újabb premier előtt áll a Zenthe Ferenc Színház, mely ezúttal Szarka Tamás Esthajnal című drámáját állítja színpadra.
Mint az a salgótarjáni teátrum közleményében olvasható, a zenés színmű ősbemutatóját 2024 októberében tartották a Nemzeti Színházban, bő két évvel később pedig a Zenthe viszi színre ugyanazt a történetet. Vágyak, szenvedélyek, emberi sorsok villannak fel ebben a színes, látványos és nagyszabású zenés-táncos produkcióban, amelyet Szarka Tamás, a legendás Ghymes együttes költő-zeneszerzőjének különleges dalai szőnek át.
Szarka Tamás drámája Makszim Gorkij 1892-ben megjelent Makar Csudra című elbeszélésén, valamint Emil Loteanu 1976-os A cigánytábor az égbe megy című filmjén alapul, a Zenthe Ferenc Színház pedig sok autentikus tánccal és a Nemzeti Színház ősbemutatóján már sikert aratott dalokkal operál a prózai játék mellett. A látványos, többféle jelentést magában hordozó színpadi kép mellett ezek lesznek a hangulat megalapozói.
A Nógrád Táncegyüttes és a Pásztói Néptáncműhely több mint harminc művésze mellett a történetet elmesélő Makar Csudra (Erdélyi Gábor), a címszereplő cigánylány (Házi Anita), valamint szerelme, Lojko Zobar (Szanka Levente) a darab fő szereplői, de ugyanennyire fontos Pásztor Máté, Máté Krisztián, Bozó Andrea, Albert Péter, Harmath Imre, Forrai Áron, Varga Lili, Hege Veronika, Juhász Jázmin, Hajdú-Sobor Csaba, Horváth Lídia, Kiss Nikolett, Kántor Zoltán, Farkas Zoltán, illetve Kovács József Dodi alakítása is. A darab rendezője Susán Ferenc, dramaturgja Debreceni Boglárka. A díszleteket és jelmezeket Pallós Nelli, a koreográfiát pedig Kovács József Dodi álmodta meg.
A Zenthe Ferenc Színház közleményében úgy fogalmaztak: a fiatal és büszke Lojko Zobar, valamint a szépséges Esthajnal szerelme és küzdelme többrétű mondanivalót ad át a nézőnek, így merülhet fel kérdésként, hogy a szabadság és a szerelem összetartozó fogalompár-e, vagy éppen kötelező és fájdalmas választást rejtenek magukban.
Az Esthajnalt november 6-án, pénteken 19 órától mutatja be a Zenthe Ferenc Színház a József Attila Művelődési Központ Színháztermében, majd november 7-én, szombaton ismét műsorra tűzik. Ezt követően a város és környéke középiskolásainak játssza a darabot öt alkalommal a teátrum, majd november 12-én Budapesten, a József Attila Színházban elevenedik meg a történet a szerelemről és a szabadságról.
