Ünnepélyes keretek között, jelképesen is átadták szerda délelőtt a salgótarjáni Mackóvár Központi Óvoda megújult udvarát.
Az átadón kedves műsort adtak az óvodások, illetve óvodapedagógusaik, akik ezzel szerettek volna köszönetet mondani mindenkinek, aki valamilyen módon részt vett az udvar felújításában. Ezt követően Tolnai Sándor alpolgármester osztotta meg gondolatait. Mint felidézte, Salgótarján az elmúlt napokban egyaránt kapott hideget-meleget a különböző internetes felületeken. A város polgárai közül erre reagálva többen is minden érdek nélkül szólaltak fel és jelezték, hogy igenis komoly értékei vannak Salgótarjánnak – Tolnai Sándor szerint ezek közé tartozik a színvonalas óvodai nevelés is. Ennek fejlesztéséért már az előző városvezetés is mindent megtett, azonban még maradtak teendők – fejtette ki.

Az alpolgármester rámutatott: most nem csak a város, de a megye legnagyobb óvodájában újulhatott meg a játszóudvar. A munkálatok során többek között felújították a burkolatokat, napvitorlákat helyeztek el, megújították a zöldfelületeket, de új játszó- és fejlesztőeszközöket is elhelyeztek. Hozzátette, az elmúlt időszakban több olyan fejlesztés is történt Salgótarjánban, mely a gyermekekről és a fiatalokról szól, ezek között említette az Arany János Tagiskola és a Gagarin sportudvarának felújítását, valamint az erdei biciklipálya kialakítását is. A sor hamarosan a Beszterce-lakótelepi Tagiskola és a Körúti Tagóvoda korszerűsítésével folytatódhat – hangsúlyozta.

Tolnai Sándor azt is elmondta: a projektre eredetileg 234 millió forint támogatást biztosított a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz, ám végül ennél kisebb összegből sikerült megvalósítani a beruházást. Ennek köszönhetően egy újabb fejlesztésre, az Aprófalva Tagóvoda energetikai felújítására is sor kerülhet majd.
Lilinger Hermina, a Salgótarjáni Összevont Óvoda és Bölcsőde főigazgatója úgy fogalmazott, egy óvoda udvara sokkal több, mint egy szabadtéri játszótér: a gyerekek számára a felfedezés, a mozgás, a tapasztalatszerzés, a közös élmények és a barátságok színtere. „Egy olyan különleges tanulási környezet, ahol a játék észrevétlenül válik fejlődéssé, ahol minden új kihívás, közösen megélt élmény hozzájárul a gyermekek személyiségének kibontakozásához” – mondta. Lilinger Hermina kiemelte, a beruházással egy régi álom valósult meg, mely új lehetőségeket teremt a nevelői munkában.

Kifejtette továbbá: olyan környezetet kaptak, amely reményeik szerint hosszú éveken át biztosít majd méltó feltételeket a gyermekek önfeledt játékához és fejlődéséhez. Megjegyezte, hogy a fejlesztés egyik kiemelkedő része a zöldfelületek gazdagítása volt: több mint ezer növény került az udvarra, melyek nem csak esztétikai értéket képviselnek, hanem a környezeti nevelés mindennapos lehetőségeit is gazdagítják.
A főigazgató arról is beszélt: a kicsik már október közepén birtokba vehették a megújult udvart, ahová közel fél év után térhettek vissza. „Azt az örömöt, kíváncsiságot és lelkesedést, amellyel felfedezték az új játékokat, nehéz lenne szavakba önteni” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a gyermekek azóta is nap mint nap ugyanazzal a lelkesedéssel indulnak ki az udvarra. Lilinger Hermina szerint ennél szebb visszaigazolása nem is lehetne egy ilyen beruházásnak.
