Nem sokáig tarthatta meg zsákmányát az a 39 éves nő, aki ellopta egy férfi pénztárcáját a salgótarjáni kormányablakban.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a későbbi sértett, egy helyi férfi hétfőn reggel érkezett ügyintézésre a salgótarjáni kormányablakba. A váróban maga mellé tette a táskáját, amelynek cipzárját nyitva hagyta. A közelében ülő nő kihasználta ezt, és kivette a táskából a férfi pénztárcáját. A sértett az ügyintézés közben vette észre, hogy nincs meg a tárcája. Először hazament, hogy megnézze, nem hagyta-e otthon, ám ott sem találta, így visszatért a kormányablakhoz, és értesítette a rendőrséget.
A rendőrök érkezésére várva a férfi átnézte a hivatal előtti szemeteseket, majd meglátta az épületből kilépni azt a nőt, aki korábban mellette ült a váróban. Megszólította, de a nő tagadta, hogy tudna a pénztárcáról, és távozott. A férfi ezután a biztonsági őr segítségével a női mosdó szemetesében megtalálta a tárcát az iratokkal és a bankkártyával együtt, 66 ezer forint azonban hiányzott belőle.
Az egyenruhások a sértett segítségével és a kamerafelvételek alapján azonosították a 39 éves salgótarjáni nőt, akit elfogtak és előállítottak a rendőrkapitányságra. A rendőrök a hiányzó 66 ezer forintot is megtalálták nála, melyet visszaadtak a sértettnek. A nőt lopás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, mely során beismerte a bűncselekmény elkövetését.
Az eset kapcsán a rendőrség felhívta a figyelmet: ügyintézés vagy várakozás közben ne hagyjuk szabadon értékeinket, táskánkat mindig zárt állapotban tartsuk magunk mellett, pénztárcánkat és iratainkat pedig ne tegyük könnyen hozzáférhető helyre!
