Ünnepélyes keretek között nyitották meg a tanévet múlt pénteken a fennállásának 60. évét ünneplő Salgótarjáni Bolyai János Gimnáziumban. Az eseményen jelenlegi és egykori igazgató, volt diák és egyben tankerületi vezető, de az iskola épületének tervezője is szólt a megjelentekhez.
Az ünnepség a jelenlegi diákok és tanárok műsorával kezdődött, amelyben az iskola hat évtizedes múltjába is betekintést adtak. Ezt követően Bagyinszki Boglárka, a gimnázium igazgatója mondott köszöntőt. Hangsúlyozta: hatvan év nemcsak egy ember, hanem egy iskola életében is jelentős idő. Az elmúlt évtizedek alatt tanárok és diákok ezrei rótták a hegyre vezető lépcsőket, és lépték át szeptemberben ugyanazt a kaput. Az igazgatónő különlegesnek nevezte, hogy a jubileumi ünnepségen többen jelen vannak azok közül is, akik megálmodták az iskolát, illetve akik egykor formálták annak arculatát: korábbi vezetők, tanárok és diákok.
Bagyinszki Boglárka azokról is megemlékezett, akik már nem lehetnek jelen. Mint felidézte, éppen tíz éve hunyt el Herold László egykori igazgató, nemrégiben pedig Pálfalvai Zoltántól, az iskola másik korábbi igazgatójától búcsúzott a közösség. Most ismét fekete zászlót kellett kitűzni az iskola kapuja fölé, néhány nappal ezelőtt ugyanis elhunyt Sóvári László magyar-történelem szakos tanár.
Az igazgatónő arról is beszámolt: idén 78 új diák kezdi meg tanulmányait a Bolyaiban, valamint három fiatal kolléga is csatlakozik hozzájuk. Az új tanévben a megszokott, sokszínű szakmai programok mellett újdonságokkal is készülnek: kémia témahét és a Diákok hangja témanap is várja a tanulókat. Októberben a tehetséges diákok mutatkozhatnak be a Bolyai Művészeti Gálán, decemberben híres egykori bolyaisokkal rendeznek kerekasztal-beszélgetést, áprilisban pedig a gimnázium ad otthont a Bolyai János nevét viselő iskolák találkozójának. Három Erasmus-partnerrel csereprogram is megvalósul, emellett külföldi utakra is sor kerül – sorolta.
Bagyinszki Boglárka végezetül úgy fogalmazott: „mi, szervezők a mai ünnepséggel szeretnénk kifejezni megbecsülésünket és tiszteletünket mindazok iránt, akik az iskola történetét írták, és akik ma is írják.”
Hagyományőrzés és megújulás
Az ünnepi tanévnyitón Székyné dr. Sztrémi Melinda, az iskola egykori diákja, pedagógusa és igazgatója, a város korábbi polgármestere, az Óbudai Egyetem Salgótarjáni Képzési Központ és Kutatóhely igazgatója is megosztotta emlékeit. Örömét fejezte ki, hogy volt tanítványai igazgatóként és tanárként viszik tovább azt a stafétát, amelyet egykor ők vettek át az alapító tantestülettől.
„Minden új nemzedék hozzáadta azt a frissességet, innovációt, dinamizmust, ami esetleg az előttük járóban már megkopni látszott. Így maradt 60 éven át a Bolyai a hagyományőrzés és a megújulás képességének ötvözéséből létrejött egész” – hangsúlyozta.
Székyné dr. Sztrémi Melinda szerint a Bolyai név kötelez, miközben az iskola közössége megerősít, értékeket teremt és közvetít. Úgy fogalmazott: a gimnázium történetében sok ezer diák életútja, sok száz tanár és segítő munkatárs hivatása, valamint a szülők támogatása is benne van.
Simon Tibor, a Salgótarjáni Tankerületi Központ igazgatója – aki szintén az iskola egykori diákja – beszédében felidézte: a Bolyai 1966 szeptemberében 468 diákkal és 31 pedagógussal kezdte meg működését.
„A merész épületet Magyar Géza Ybl-díjas építész tervezte, a szellemi falakat pedig az egymást követő igazgatók építették fel, dr. Fabulya Lászlótól Bagyinszki Boglárkáig. Különböző korszakokban vezették az iskolát, de a cél ugyanaz maradt: a tudásnak súlya, a teljesítménynek becsülete, az embernek pedig méltósága legyen” – mondta.
A tankerületi központ igazgatója arról is beszélt: a Bolyai a térség szellemi műhelye és tűzhelye is egyben, az innen kikerülő fiatalok ennek a tűzhelynek a lángját vitték magukkal a világba. Mint fogalmazott, biológia szakos tanárként jól tudja: egy élő rendszer akkor marad életképes, ha megőrzi önazonosságát, de képes alkalmazkodni a jövőhöz – a Bolyai immár hatvan éve bizonyítja ezt az erőt – hangsúlyozta. Simon Tibor az iskola jelenlegi közösségének azt kívánta, őrizzék meg a minőség igényét és ezt a tüzet a következő évtizedekben is.
Magyar Géza is megosztotta gondolatait
Az ünnepi tanévnyitót jelenlétével megtisztelte az iskola épületének tervezője, Magyar Géza kétszeres Ybl Miklós-díjas építész is, aki a salgótarjáni belváros megújításában ugyancsak jelentős szerepet játszott. Az építész a közönséghez szólva az épített környezet és a természet kapcsolatának fontosságát hangsúlyozta.
„Az élő építészetet gondozni, ápolni és nagyon szeretni kell, de soha nem szabad elfelejteni, hogy mi, emberek is a természet részei vagyunk” – fogalmazott. Mint mondta, az építészeknek kiegyensúlyozott kapcsolatot kell kialakítaniuk a természettel, mert ha ettől az elvtől eltávolodunk, egyre károsabbá válik számunkra a fizikai környezetünk.
Magyar Géza felidézte: az egyetem elvégzése után, mesteriskolás korában kezdett iskolák tervezésével foglalkozni, az ország különböző részein pedig összesen 12 iskola épült fel a tervei alapján. Salgótarján új városközpontjának kialakításakor arra törekedett, hogy a különböző épületeket egységes szempontok kapcsolják össze. A Bolyai helyét úgy választotta ki, hogy az épület a városközpont része legyen, ugyanakkor mentesüljön annak zajától, és természetközeli környezetben valósuljon meg.
Az építész a tervezés során pedagógusokkal is egyeztetett arról, milyen környezet segítheti a nevelő-oktató munka magas színvonalú végzését. Bár az 1960-as években a közösségi terek még hiányoztak a tervezési szabványokból, ő arra törekedett, hogy az épületben létrejöhessen egy közösségi aula. Ezt a közlekedési terek csoportosításával sikerült megvalósítania. Hozzátette: a tantermek kialakításánál a megfelelő világításra és a friss, oxigéndús levegő biztosítására is figyelt.
Magyar Géza végül köszönetet mondott a diákoknak és a tanároknak, amiért hat évtizeden át vigyázták és szerették az épületet, és azt kívánta, hogy a Bolyai még sokáig adjon otthont pedagógusoknak és tanulóknak.
Kiállításmegnyitóval zárult az ünnepség
A rendezvény zárásaként megnyitották a Derkovits Gyula Iskolagaléria új kiállítását, amely a Bolyai két művésztanára, Czinke Ferenc és Gedeon Hajnalka alkotásaiból válogat.
A tárlatot megnyitó Kelemenné Peák Ildikó művészettörténész felidézte: Czinke Ferenc Munkácsy Mihály-díjas festőművész és grafikus, a gimnázium első rajztanára 1967-ben hozta létre az ország első iskolagalériáját a Bolyaiban. A galériát húsz éven keresztül vezette, majd néhány éves szünet után Gedeon Hajnalka festő- és grafikusművész vette át gondozását, aki napjainkban is az iskola művésztanára. Az iskolagalériában az elmúlt évtizedekben a kortárs és modern magyar képzőművészet számos alkotójának művei kaptak helyet.
Kelemenné Peák Ildikó szerint a két művész munkásságát nemcsak a galéria története köti össze, hanem az alkotás iránti alázat, a vonal tökéletes ismerete és a sajátos, önálló formavilág megteremtésének igénye is.
